Hevesy Iván: Klausz Ernő képei
Hevesy Iván: Klausz Ernő képei
Klausz Ernő festészetének egyetlen célja az érzelmek kifejezése. Ennek a célnak az elérésében azonban egészen más úton halad, mint a modern érzés-festők, expresszionisták. Az expresszionizmus: tudat alatti érzéskomplexumok színekbe és ritmusokba vetítése az érzéskomplexumok minden elemzése, a kifejező formák minden tudatos rendezése nélkül. Klausznál ez a módszer megváltozik: az érzéskifejezés csak az elemekben marad spontán és öntudatlan de a fölépítés maga már gondos és tudatos analízisek eredményeként jelenik meg. Motívumokból, „elemi kifejezésekből” alakul ki a kép, amelynek kompozíciója első pillanatra anarchikus kompozíciótlanságnál alig szervesebb. Sötét és homogén alapból csengenek ki a meleg és mozgalmas, egymásba örvénylő színek az egymás felé vonzással vagy egymástól taszítással röppenő formák. Sehol semmi, ami csak távolról emlékeztetne naturára és sehol semmi, ami ezeket az anyagtalan motívumokat határozott képzőművészeti formarendszerbe csoportosíthatná. Klausz képének formáját nem a tipikusan képzőművészeti sík és térkitöltő kompozíció adja, hanem a motívumoknak egy olyan formavonatkozásba hozása, mint a muzsikáé. Zenei komponáláshoz hasonló, tehát a motívumok időbeli, egymásutáni hatásra alapított összeszövését a módszer tekintetében rokonságba lehet állítani a futurista szimultánizmussal. De csak e módszerben, mert Klausz lényegben egészen mást akar. Nem anyagias és érzékies emlékkép elemekkel dolgozik, hanem az egészen szubjektív érzelmi állapotokat bontja elemeire, azaz lényegben: időbeli fázisokra. Természetes azonban, hogy ezek az érzéselemek, például „Gyász” című képén a fájdalom, a vigasztalanság, a könnyekbe, lágyulás, a megcsillanó vigasztalódás vagy a tehetetlen kétségbezuhanás nem kapnak szerves egymásutániságot, hanem egymásután ható egymásmellettiségben jelennek meg. Paradox képforma alakul csak ki, amely kiteljesedés nélkül leng a kétféle hatás között.
Klausz képei nagy részének határozott, kötött a témája, ahol a kép címe szükségszerű kommentár az elérni kivánt hatáshoz. Ezek a címek egyben elárulják piktúrájának szándékolt kifejezési tárgykörét is: „Öröm”, „Boldogság”, „Mámor”, „Barátság”, „Szerelmi extázis”. Sok munkájában azonban eltűnik ez a kimondott programszerűség, hogy az érzés-komplexumoknak még mindig elemekre bontott de már abszolútabb, szimfonikusabb kidolgozásának adjon helyet. Ezek a képek éppen ezért szabadabb és spontánabb expressziójuk révén jobban megközelítik Klausz festői ideálját: a tárgyatlan piktúrát. Ez a tárgyatlanság és az érzés kivetítő tendencia hozza érdekes festői kísérletét rokoni közelségbe az expresszionizmussal, míg komponáló módszerben a szimultanistákhoz közeledik. A szimultán egymás mellé helyezésen kívül Klausz megpróbálta különös és paradox végcélját, az időben mozgó piktúrát más módon is megvalósítani. Festett egy körülbelül két tucatnyi pasztell-lapból álló képeskönyvet, amelynek egyes lapjai ugyanazt a szerepet tölti be, mint a zenei műben egy-egy zenei frázis és ezeknek a lapoknak egymásután lüktető hatásából alakul ki a szemen át érzékelt szimfónia.
Ami végül Klausz Ernő művészetének a festészet legújabb törekvéseihez való viszonyát illeti, „tárgyatlansága”, amely pusztán motívumainak nem naturális voltában rejlik, határozott, kötött kifejezési programja miatt nem jelenti a modern „abszolut” festészetet, amelyben újabban a kubisták és expresszionisták is találkoztak. Az aktív művészet szempontjából pedig egyenesen a dekadens és hedonista önmagában való szépségideálú művészethez való visszafordulást jelenti az ő egyszerre csodálatosan naiv és csodálatosan raffinált pikturája.
