Sárközi György: A csillagok fiai
Sárközi György: A csillagok fiai
A Holdból jöttél, barátom, hogy arcod oly sápadt?
Szemed oly árnytalan, homlokod oly ezüst,
S szavad oly könnyü tánccal kóborog a magasban, mint a füst.
Szemed oly árnytalan, homlokod oly ezüst,
S szavad oly könnyü tánccal kóborog a magasban, mint a füst.
És te… a Nap fia vagy, hogy arcod ugy lángol?
Szemedben fakadó fények zsengéje remeg,
S szavadban nyugtalan röpködnek idegen, tüzes szellemek.
Szemedben fakadó fények zsengéje remeg,
S szavadban nyugtalan röpködnek idegen, tüzes szellemek.
Hiába hivtok, - megfagyok, ha ujjatok érint,
Ha rámnéztek, beteg lázak hevében meggyulok,
De ha az én igaz világom szólit, ezer halálból meggyógyulok.
Ha rámnéztek, beteg lázak hevében meggyulok,
De ha az én igaz világom szólit, ezer halálból meggyógyulok.
Ég és föld fényéből fontam eleven koszorumat,
Fehér virága hűs béke, rőt levele lángos szeretet, -
Csillagok fiai, tépjetek homlokomról egy hűs virágot s egy rőt levelet!
Fehér virága hűs béke, rőt levele lángos szeretet, -
Csillagok fiai, tépjetek homlokomról egy hűs virágot s egy rőt levelet!
