Gellért Oszkár: Illat, illat
Gellért Oszkár: Illat, illat
Haldokló vörös rózsa… Az égbolton telihold.
A földön alkonyi harmat. Levél se moccan a fákon.
S a rózsa álmodik. Akkor: bimbónyi volt.
A földön alkonyi harmat. Levél se moccan a fákon.
S a rózsa álmodik. Akkor: bimbónyi volt.
S szűz félénk illatával szétnéz a nagy világon.
S hipp-hopp, szellő-tündérke idelibben egy alkonyon érte.
És sóhajt: Illat, Illat, kicsi Lélek, Illatocskám!
Ó nézd, hogy tűz az a csillag, tudok ott egy méh-királyfit,
Szebb nála még sose járt itt… Elhozzuk, jöjj velem!
A szárnyaimon ha megérez, a te édes testecskédhez
Hunyt szemmel odatalál az első szerelem.
És álmodik. S nem gyáva s nem gyönge már az illat,
De bóditó s szilaj. S széttárult szirmaival
Minden jöttment ajkának odaadja magát ledéren.
Szidják hugai szajhának, hire jár a nádon, az éren;
Viszi-hajtja szél-keritője, dongók tapossák testét.
És kéjbe fúlnak az esték és kéjbe a hajnalok…
S most álmodik. S gondolja álmában: Meghalok.
S hipp-hopp, szellő-tündérke idelibben egy alkonyon érte.
És sóhajt: Illat, Illat, kicsi Lélek, Illatocskám!
Ó nézd, hogy tűz az a csillag, tudok ott egy méh-királyfit,
Szebb nála még sose járt itt… Elhozzuk, jöjj velem!
A szárnyaimon ha megérez, a te édes testecskédhez
Hunyt szemmel odatalál az első szerelem.
És álmodik. S nem gyáva s nem gyönge már az illat,
De bóditó s szilaj. S széttárult szirmaival
Minden jöttment ajkának odaadja magát ledéren.
Szidják hugai szajhának, hire jár a nádon, az éren;
Viszi-hajtja szél-keritője, dongók tapossák testét.
És kéjbe fúlnak az esték és kéjbe a hajnalok…
S most álmodik. S gondolja álmában: Meghalok.
Föld: érintsd harmatos ajkkal hullongó szirmait.
Telihold: leheld magadhoz mély hervadó szagát.
Óh, hadd érezze utólszor szent-tisztának magát!
Telihold: leheld magadhoz mély hervadó szagát.
Óh, hadd érezze utólszor szent-tisztának magát!
