Komáromy József: Violás ismerősöm
Éjtakaróját, lassan ébred. Dereng
Az ég, de sötét még a viz s a fáknak odva.
Harmatos virág üti fejét s mereng
A tejarcu csodán, ki titkos büszkeségem.
Talpra szökken - a Nap földperemhez ért, -
Szárit, simit hüvös harmatot az arcon.
Kacéran nyujtózza… S mig szivemig ér
E kép és hogy bontja hajának sátorát: