Réti István: Nagybányai művészek+ • (Két halott és két élő)

Teljes szövegű keresés

Réti István: Nagybányai művészek+
(Két halott és két élő)
Részlet a szerzônek készülôben levô hosszabb tanulmányából, amely a művészeti Nagybányáról szól s talán könyv alakban is megjelenik majd. A tanulmány elsô része Nagybánya címen a Műbarát II. évf. 10–12. számában már megjelent s a nagybányai művésztelep eseményeit, külsô történetét mondja el. A második részbôl, amely a nagybányai művészeket óhajtja egyenként ismertetni, való az itt közölt részlet. A nagybányai művészetet, ennek elveit, fejlôdését, jellemét, jelentôségét tárgyalja a harmadik rész, amelybôl a Nyugat szintén fog közölni egyes fejezeteket. A negyedik rész pedig mintegy függelékként, az adatokat, forrásokat közli majd, s olyan részleteket, amelyek nem voltak szervesen beilleszthetôk az elôbbi három rész tárgyalásmenetébe.
A Hollósyról szóló ismertetô tanulmány már megjelent a Nyugat-ban (XI. évf. 11. sz. 1918. június 1.), itt most részben átírva s jelentékenyen kibôvítve újra hozzuk, mert szorosan kapcsolódik a tanulmány egészébe.
Kik voltak a nagybányaiak? Ezt a kérdést illetőleg nagyfokú tájékozatlanságot, sok zavart s pontatlanságot tapasztalhatunk még azoknál is, akik a nagybányai kolónia munkásságát nagyjából ismerik s becsülik.
Nem tartom tehát feleslegesnek egyenként felsorolni és röviden ismertetni mindazokat a művészeket, akik Nagybánya művészi kialakításában részt vettek.
Az első csoportkiállítások szereplői jönnek itt tekintetbe legelőször. Ezek között a kolóniának s a „nagybányai” nevezetnek, mint művészeti fogalomnak a megalapítóit kell úgy e néven való szereplésük időtartama, mint jelentékenysége miatt, a névsor élére állítanom.
Az első csoportnak a magva öt emberből állt: Hollósy, Ferenczy, Grünwald, Réti és Thorma. Ők indították meg 1896-ban a mozgalmat s ők laktak hosszú évekig, nagyobbrészük évtizedekig, Nagybányán.
Hozzájuk tartozott a külön kiállítások ideje alatt Csók István, Faragó József és Horthy Béla. És ugyanekkor, a csoport keretében léptek a nyilvánosság elé művészetük első termésével – úgyszólván egyenest a Hollósy-iskolából – Glatz Oszkár, Kubinyi Sándor és Nyilassy Sándor.
Tehát összesen tizenegyen voltak, ez az elő gárda, amely négy kiállításon vagyis öt éven keresztül együtt szerepelt, egy gyűjtőnév alatt. Hollósy és iskolája 1899-ben már külön állított ki, noha azután még két esztendeig maradt Nagybányán. (L. I. Kv. V. és VI. f.)
Az úgynevezett második nemzedék 1907-ben jelenik meg először a nyilvánosság előtt. Ennek a tagjait is több kategóriába oszthatjuk, aszerint amint több-kevesebb közük van Nagybányához.
Leginkább nagybányaiaknak számíthatjuk azokat, akik ott letelepedtek s művészi produkciójuk, fejlődésük Nagybánya hatását, ismertető jegyeit hordja magán. Ezek legnagyobbrészt a később megalakult Nagybányai Festők Társaságának is a tagjai. Hozzájuk kapcsolódik, mert iskola- és kortársként velük együtt indult a nagybányai neomodernek csoportja.
A Nagybányai Festők Társaságának, a három alapítón Ferenczyn, Thormán és Rétin kívül törzstagjai voltak: Börtsök Samu, Csáktornyai Zoltán (†), Ferenczy Valér, Ferenczy Béni, Galamberti Sándor (†), Jakab Zoltán (†), Komoróczy Iván, Mikola András, Réthy Károly (†), Tscharner János és Ziffer Sándor, az ún. rendes tagok közül, Csíkos Antit, Ferenczy Noémit és Krizsán Jánost 1922-ben választották törzstaggá és Égly Sárit, Pászk Jenőt és Rátz Pétert rendes tagokká. – Ehhez a csoporthoz tartozik, még a társaság megalapítása előtti időkből, Maticska Jenő (†). –
A neomodernek közül Bornemissza Géza, Czóbel Béla és Perlrth Csaba Vilmos tanultak Nagybányán s tartottak fönn a kolóniával huzamosabb ideig összeköttetést.
Megfordultak még ott sokan, némelyek többször s hosszabban, szellemi vendégei és barátai Nagybányának, közülök nem egy későbbi kitűnősége a magyar művészetnek, anélkül, hogy művészi szimpátián kívül szorosabb belső kapocs köztük s a nagybányiak közt kifejlődött volna. Néhányat ezek közül is föl fogok sorolni és jelezni összefüggésüket Nagybányával.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem