1. jelenet.
1. jelenet.
(Bürkés, Lidi.)
Bürkés (kintről közeledve, rekedten, de jól kivehetően énekel):
Mikor én még legény voltam
A kapuba kiállottam,
Kettőt-hármat kurjantottam,
Mindjárt tudták, hogy én voltam.
A kapuba kiállottam,
Kettőt-hármat kurjantottam,
Mindjárt tudták, hogy én voltam.
Lidi (a lámpa alatt foltoz az asztalnál. Kifigyelve az énekre magában): Na! Jobban vagy már megint vén disznó!
Bürkés (még kinn, de már közvetlen az ajtó előtt):
De hogy már megöregedtem.
Amit tudtam elfeledtem,
Ezeregyet kurjanthatok,
Amit tudtam elfeledtem,
Ezeregyet kurjanthatok,
Sose tudják, hogy én vagyok.
(Betántorog és az ének végszavát csizmájával veri ki a küszöbön.)
(Betántorog és az ének végszavát csizmájával veri ki a küszöbön.)
Gyok-gyok-gyok-gyok,
Hogy én vagyok!
(Kalapjához bök s fönnhagyja.)
Hogy én vagyok!
(Kalapjához bök s fönnhagyja.)
Adj isten minden jót, tubicám!
Lidi: Látom, kendnek eleget adott a fejébe a jóból. El se igen bírja hozni a két lábán.
Bürkés: Ha azt te nem tudod, hogy (énekelve):
Azért iszik a Mihó,
Ne kolduljon a zsidó,
Hejje-hajja-hopp!
Ne kolduljon a zsidó,
Hejje-hajja-hopp!
Lidi: De aztán ha jönnek utasok a kompra, akkor a zsidó nem jön ide átvinni őket a vízen kend helyett.
Bürkés (bohókás duhajkodással): Utasember feküdjön is éjszaka. Nem mászkáljon túl a vízen. Mert a révész is lefekszik.
Lidi: Hát jobb is, ha lefekszik kend.
Bürkés (közben már a jobb ajtónak botorkált és látható álmosan): Úgy ám! Már nem is hallom, ha másodszor biztatsz rá. Mert már alszom is. Elég egy napból estig. Gyere, feküdj le te is.
Lidi: Mondja csak úgy, hogy gyere aludni te is. Mert kendtől ugyancsak alszom, ha fekszem. Arra meg még ráérek. Itt a foltozásom.
Bürkés: Hát akkor csak öltsed-foltozzad, ha arra van nagyobb kedved. (Megfordul.) Már én nyugodalmas jóéjszakát mondok. (Betántorog.)
Lidi (utána, tovább foltozva): Kendtől ugyan nincs más, mint nyugodalmas, ha mástól nincs. (Meglehetős szünet.)
