2. jelenet.
2. jelenet.
(Lidi, Andris)
Andris: (az ablakra kapaszkodva): Pissz te Lidi, hé!
Lidi (odamegy az ablakhoz): Pisz-pisz! Most jött haza éppen a vén butykosom.
Andris: Láttam az országúton, hogyan kerülgette egyik lába a másikat. Lefeküdt már legalább?
Lidi: Talán már húzza is a csendest.
Andris: Na, akkor bemászok.
Lidi: Jó azért, ha lent hagyod a csizmádat. Ne kopogj itt vele, mert megneszelheti a vén dög a pádimentumtól.
Andris: Jó, rúgom le, rúgom (Hallatszik, amint leszállva, ledobja a csizmáit és újra felkapaszkodik az ablakra.)
Lidi (amint Andris be akar mászni): Várj csak még. Hadd srófolom le a lámpát, mert belátnak a sötétből. (Lesrófolja.) Várj még! Hadd teszem elébe ezt a rongyot is. (Kendőt terít a lámpára, de a hold csaknem nappali fényt vet be az ablakon.) Így is a tűt megtalálod, olyan világos van kinn.
Andris (már beugrott a szobába): Helyben vagyok már. Hadd csókollak meg, kis bogaram! (Megteszi.)
Lidi: (még a karjaiban): Csak lassan beszélj.
Andris: És ne sokat, mi? Mert azt az öreg is tud.
Lidi: (elhárítja): Nocsak, ráérünk. Üljünk le egy kicsit. Merről jössz? (Leülnek a kanapéra.)
Andris: A faluból. (Az ablakra mutat.) De most csak innen a kocsmából.
Lidi: Kikkel voltál ott?
Andris: Gányóékkal. Azt sem tudtam, hogyan szabaduljak tőlük. Mert bolond fővel kikottyantottam, hogy nem akarok ma átmenni a vízen. Nagyon körülfognak azóta, hogy egy csikójuk árával adósuk vagyok. Csak úgy bírtam menekülni tőlük, hogy azt mondtam, kiette a csizma a lábamat és lejövök kiáztatni a folyóba. Még így is kiabáltak utánam, mikor eljöttem. Mert, hogy bort fizetek a kamatba nekik.
Lidi (az ablakra): Pissz csak! Hiszen jönnek is erre. (Hallgatóznak.)
