A szerelem világa
A szerelem világa
kimeríthetetlen ékesszólással tárul fel Jókainál, olyan hárfás ő, aki minden húron játszik és elbeszélő létére sem kíméli a fortisszimókat. Kedves formája mégis a pianisszimó, a szerelem halk idillje, amikor az elbeszélő sokszor lírikussá válik és ismét maga-magát adja a jó, nyárspolgári férjnek született Jókai, akiben azért megvannak azok az idegszálak, amelyek a szerelem minden húrjának a megérzéséhez szükségesek. Nem volt benne semmi cinizmus. A szerelmet inkább misztikus valaminek fogta fel és inkább a lelki ideológiát érezte ki rajta.
Nem édelgett sokáig a szerelmi jelenetek leírásánál, szinte kevés, amit a szerelmeseinek a nagyszerű, lelki, testi élményeiből nyújt. Azért a szerelem nem volt nála maga-maga problémája, hanem körüle fonódott az epikus elem.
Ezért nem volt Jókai analitikus. Nem tudta volna soha megírni Bovary asszonyt az a Jókai, aki száz és száz regényben olyan gyorsan párosította az embereket, mint az eseményeket és akinél a szerelem tulajdonképpen csak az egymásnak való mélyedés, nem analizálni való hisztéria, hanem diadalmaskodás azok felett a körülmények felett, amelyek a szerelmet az élethez szabják. Ezért Jókai reálisabb volt az analitikusoknál. Ezért nem csupa szerelmek az ő regényei, de ezért igazi gyöngyök azok a helyek, ahol úrrá lesz a hősein és az írón a szerelem mindenhatósága.
