Az önálló nő
Az önálló nő
még nem lehetett érdekes Jókainak, hiszen az ő korában még nem létezett az önálló nő problémája.
Csak akkor keresett valaki kenyeret, ha családját vagy beteg öccsét kellett tartania. Ilyen nyomorék öccse volt Világosy Ilonkának a Szerelem bolondjaiban és Evilának a Fekete gyémántokban. Vagy akkor, ha el kellett hazulról szökni a szegény úrileánynak és mit volt mit tennie, varrásból kereste kenyérét a nagyvárosban. Persze Líviának is az Élet komédiásaiban és Lídiának is a Gazdag szegényekben pont az ismerős családi címert kell vállalnia a hímzőnőtől.
A művésznő, az már más. Cilike, aki rajongásból és tehetségből lesz színésznő, vagy Godiva, aki megél a karikatúra-rajzolásból, vagy Lizandra, a kicsi álomjósnő, vagy Evelin, a harminchárom féle asszony, aki harminchárom asszony és mégis szűz, vagy Ilmarinen Zeneida, az istenáldott művésznő, aki az eltemetett ország szabadságát énekli ki a lelkekből. De Jókainak legnagyobb gondja, hogy a kísértéseket is megrajzolja, amik az ilyen művésznőre várnak. Az ő korában még nem pálya a művésznőség, hanem hivatás. A művésznő még társadalmon kívüli lény, akire vagy a paloták fényes bíbora, vagy a hétköznapok gonosz meghurcoltatása vár.
A nevelenő Jókai idejében még csakis valami csúnya vénlány lehetett, hozzá még szörnyen intrikus és mindig a családja ellen cselszövő. Így haragszik Jókai az angol nevelőnőre az Új földesúrban, aki Hermin szökését segíti, vagy a francia társalkodónőre a Lélekidomárban, aki megejteni akarja asszonyát, vagy Emerenciára a Fekete gyémántokban, aki résztvesz a híres vesperásban. Madame Corisand az Élet komédiásaiban már valamivel kedvesebb, de Marion kisasszony, az elszegényedett rokon a Magyar nábobban ugyancsak harapós.
Hogy a vénasszonyok harapós pletykáik szálait szövik a szegény hős ellen, az csak természetes. Mákosné az Elátkozott családban, Blumné a Politikai divatokban, Szalmásné a Kőszívű ember fiaiban egy fáról metszettek.
