Hatodik jelenet
Hatodik jelenet
(A világítás megváltozik.)
Braun (elegáns ruhában – fiatalosan, üdén bejön): Lelkem, húsom, vérem…
Ákoska (felül az ágyon. – Rajongva): Apuka – te milyen szép vagy!… Új ruhád van?
Braun: Látod? – Ilyen leszel te is… ha majd nagy leszel! – Bizony!
Ákoska: Hol vetted ezt a szép ruhát?
Braun: Nekem sok a pénzem, fiam… (Közel megy.)
Ákoska (elbűvölve): Neked van pénzed?…
Braun: Adok neked – jó? – De előbb mesélek – akarod?
Ákoska: De be ne csapjál…
Braun (boldogan nevet): Nem csaplak én be! – Hogy is szoktad te nekem mondani – mikor kicsi voltál? (Leül az ágyra.)
Ákoska: De előbb súgjál a fülembe!
Braun (a fülébe súg.)
Ákoska (felkiált): Te na-agy malac! (Boldogan nevetnek mind a ketten. – Szünet.) De mondd, apuka – ugye, hogy én már nagy fiú vagyok?…
Braun: Persze, hogy az vagy! – Hogyne! – Hát meséljek-e? Mert van ám egy szép-szép mesém!
Ákoska (elragadtatva): Igen… (Elnyújtózik az ágyban. – Hirtelen vágyakozással.) A hold-apóról… – Jó?
Braun: Igen. – Megy – mendegél… hát egyszer csak mit lát?… – Hát ott látja… Talál egy forintot. Nagyon megörül ő annak a forintnak. Erre azt mondja magában: Ejnye, ejnye… Engem az Isten ilyen szépen megsegélt… visszaadom én annak a szegény úrnak azt a tolltartót… Hadd vigye haza az ő jótanuló fiának.… Hát megy is nagy örömében – egyszercsak meglát engem – odaszalad… ide adja – és itt van, ni!… És teli van ceruzával!… Nézd csak! (Üres kezét kérőn, mint a koldus tartja a gyerek elé.)
Ákoska: De nem a tolltartó…
Braun (nagyon elkomolyodik): Hogy csapnálak én be, gyermekem… (Benyúl a zsebébe és kivesz valamit.)
Ákoska: Ez egy kis kenyér…
Braun: Ej, nem az – nehezen lelem meg, no! – De már itt van… (Odaad egy tolltartót.)
Ákoska (felül az ágyon. – Rajongva): De igazán… – (Szívből.) Apuka!
Braun: Látod – hát ilyen jó volt ez a cigánypurdé… Szereted-e őt?…
Ákoska: Nagyon…
Braun: Még el is akart jönni ide hozzánk… – Ha ő úgy hibázott és ellopta azt a tolltartót – hogy ő most már eljátszaná neked… a füledbe a nótádat…
Ákoska (lázasan): És te mit mondtál neki?
Braun: Hogy én majd megkérdezlek téged. Hát akarod-e?…
Ákoska (rajongva): A nótámat? Igazán?
Braun: Hallod-e, te móré! Gyere csak! Hamar!
