Ötödik jelenet
Ötödik jelenet
Krisztina (idős leány – benyit): Jó estét… Mi van? Miért sír ez a gyerek…
Braunné (lázasan): Az Isten áldjon, Tini… Ez az ember elment… És a gyerek halálra sírja magát… Még frászt kap… Fuss utána! – Hamar!
Ákoska (ezalatt csendesen sír.)
Krisztina (indul): A lépcsőházban?… Ott nem láttam.
Braunné: Várj csak… (Lázasan kotor a mellén. Kiveszi a csomót. Kibogzozza. – Közben): De előbb menj ide szembe a Nováknéhoz… Nem hagyhatom itt ezt a gyereket. – Ez a fehérvarróné… Itt van négy forint ötven… Adja vissza azt az órát… Az Isten verje meg… Ne még két forint rá – de szaladj… hat ötven – azt hagyod ott…
Krisztina (veszi a pénzt – szalad): Tüstént! (Kimegy.)
Braunné: Úristen – a lábaim… (Szünet. – Fülel. halkan): Ákoska…
Ákoska (nyöszörög.)
Braunné (Szíve hangján): Aludjál, édes virágszálam… (Ebben a pillanatban kintről tompa zuhanást lehet hallani. A lámpa üvege csörren.)
Braunné (aléltan): Jézus Úristen… (Szünet. – Kirohan az ajtón. – Hosszabb szünet.)
Ákoska (álmosan nyöszörög.)
