II.

Teljes szövegű keresés

II.
És nemkülönben a Császári Ház.
Négy testőrtiszt hófehér lovon, a főudvarmester és hadsegéd az ezüstveretű díszhintón. Utánuk következik a Császár aranybatárja, mellyel Gazou lepte meg az Uralkodót. Ebben is ketten ülnek: a Császár és a „fekete Vénusz”, ahogy Korcsiankó herceg kreolszépségű hitvesét nevezik. Végül a herceg jön a hadtestparancsnokkal és újabb négy fehérlovas testőrtiszt zárja a sort.
Művészi szépséget adó, artisztikus látvány ez a felvonulás. A Korcsiankók ősi kastélya kívül esik a városon; háromkilométeres körzetben nem szabad építkezni. Amerre a paloták közt a belvárosban elhalad a menet, mindenütt mámorosan ünnepel a nép.
De azután szürke, unalmas bérkaszárnyák sora következik. Az ablakokban egy-egy sápadt proletárasszony feje. Lenn az utcán szájat-tátó, rongyos apróságok. Egy-egy ólmos lépésű nehezen cammogó munkásember. Sehol egy: „éljen” – sehol semmi nyoma a lelkesedésnek. Sőt. Komorak és sötétek az arcok, melyekre koravén barázdákat róttak a gondok és küzdelmek. Szerencsére nincsenek sokan, – kellemetlen, ünneprontó látvány az ilyen. Mindössze messze, az utca végén látszik egy ötven-száz főnyi csoport. És a Császár önfeledten beszélget a hercegnővel:
– Régen láttam. Szándékosan kerüli Verozót?
– Isten mentsen, Felség. De nem szeretném megmutatni magam.
– Szóval közelesen látni fogom?
– Amikor kívánja Felség. Jövő héten Verozóban leszek.
– C'est trés bien, ma duchesse!…
Halvány, futó mosoly az ajkakon. A hercegnőnek piros az arca és megremeg finomvonalú teste. Megindultan rebegi a Császárnak:
– Köszönöm Felség!…
A szemében igézet és becsvágy. És az elmaradhatatlan öröm. Hogyne! Ismét feléje fordult és rája süt a legfőbb hatalom napja!…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem