VII.
VII.
A középkor bölcs és igazságos uralkodói lóra kaptak és kivágtattak a Palotából. Ha zekéjükön nem volt arany a sújtás, lovukon ezüst a szerszám, a következő falu lakói már alig ismerték fel a lovasban fejedelmüket vagy királyukat. Könnyű volt megőrizni az inkognitót akkor, amikor még nem voltak képes újságok, telefonok, távírógépek, gyors- és luxusvonatok. Amikor még nem vigyázott hadsereg, csendőrség, rendőrség és detektívek légiója a Legmagasabb Személy minden lépésére, mint manapság.
Henrik szabadulására egyetlen lehetőség kínálkozott; hosszú, legalább egyéves, indokolt külföldi út, aminek során lazul az elviselhetetlen ellenőrzés és mód kínálkozik a – szökésre!
Súlyosan megbetegedett hát Verózia ura, a Császár. A kül- és belföld legnevesebb orvosprofesszorai konzultálták az idegek nagymérvű depresszióját, melyre csak egyetlen segítség kínálkozik: teljesen visszavonult élet és hosszú, legalább egy évig tartó, szórakoztató külföldi út… Az országgyűlés két háza ünnepi ülés keretében adta meg VI. Henriknek, az utolsó Cadürelnek a felmentést tizennégy hónapra, mely idő alatt a Régens lép a trón tulajdonosának helyére, ideiglenesen, de teljes jogkörrel… Megvallhatjuk, a Császár váratlan betegsége őszintén nagy gondok elé állította az udvart és politikusait. nem szabad elfelejteni, hogy Henrik a Cadürelek utolsó tagja volt; a Régens már csak anyai ágon nagybátyja a Császárnak!… És trónra-lépése alkalmával mindenki tőle várta a négyszáz év óta uralkodó, de ezerkétszáz-huszonhat esztendő óta legtekintélyesebb főnemesi dinasztia újjáteremtését. És íme…
Érthető tehát, hogy az Udvar a gyász uszályát hordozta lenyűgöző, fekete gondjaiban. Még szerencse, hogy a hitfelekezetek segítségére siettek, amennyiben Verózia minden templomában könyörgő istentiszteleteket tartották a Császár egészségének a javulásáért…
