XVIII.

Teljes szövegű keresés

XVIII.
Pedig ekkor, ezekben az időkben pártolt hozzá ismét a hűtlen szerencse. Ami nem is csoda, ha tekintetbe vesszük, hogy szakálla ez időtájt már majdnem teljes, régi pompájában árnyékolta arcát…
Akkor történt, mikor a családja párheti „pihenőre” beszállíttatta a tébolydába az ifjú Kurbanevó herceget, a Császár legmeghittebb jó barátját, holmi ostoba messzaliansz kísérlete miatt. És a fiatal herceg, akivel e szerelem miatt már előzetesen is igen sok kellemetlensége volt a családjának, nem várta be a „pihenő” végét, hanem egy nap, megmagyarázhatatlan módon – már tudniillik az volt megmagyarázhatatlan, hogy miképp jutott revolverhez az őrültek házában – főbelőtte magát.
A tragikus esemény természetesen nagy port vert fel. A lapok hasábokat írtak a szomorú ügyről, melynek kapcsán aztán a tébolyda egyéb botrányait is szellőztetni kezdték. Nem lehetett elhallgattatni, elsimítani a dolgot s az Udvar előtt csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos események következnek, ha külföldön tartózkodó Császár értesül a tragédiáról. Már pedig lehetetlen volt nem értesülnie, hiszen minden világlap megírta a veróziaiak nyomán, mindazt, ami történt. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a botrányok zúgása közben gyorsan határozott a Régens: személyesen fogja levezetni a vizsgálatot a tébolydában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem