Sárközi György: Tavaszi reggelek
Sárközi György: Tavaszi reggelek
Ébredéseim immár egyre szebbek: a félignyilt ablakon át
Boldog bomlással özönlenek szobámba az aranykardos sugár-katonák,
Boldog bomlással özönlenek szobámba az aranykardos sugár-katonák,
S a bódító illatokkal s bódult döngésekkel teli
Levegőből riadva hullanak rám a kerge fecskék kürtjelei.
Levegőből riadva hullanak rám a kerge fecskék kürtjelei.
Konok szemem alázkodva nyílik: a világ csupa fény, csupa szín,
Tavaszi reggelek ostromában tárulnak átalkodott kapuim,
Kigyúlt zászlók piros lobogása veri fölpattant szivem,
Ellenséggel ilyen mélyrehajolva nem békült még senkisem.
Tavaszi reggelek ostromában tárulnak átalkodott kapuim,
Kigyúlt zászlók piros lobogása veri fölpattant szivem,
Ellenséggel ilyen mélyrehajolva nem békült még senkisem.
Ellenséggel, vagy megtért szeretővel: hiszen éh szivünk úgy remeg,
Mint mikor távoli szobákból sietnek a szerelmesek
Egymás felé, s közöttük minden ajtó s minden fal és akadály
Lángba borul s belőlük sem marad más, csak két forró, piros, puha száj.
Mint mikor távoli szobákból sietnek a szerelmesek
Egymás felé, s közöttük minden ajtó s minden fal és akadály
Lángba borul s belőlük sem marad más, csak két forró, piros, puha száj.
