IMECS BÉLA: FUTOK HOZZÁD…
A vándor, ki csak szomjúságot érez.
És mindegyikkel sír a vágy utánad.
Hulló lomb nem zihált még így a fákon.
Így nem lep el álom, se szénaillat.
Magad-keresőn sohase tekints be,
Míg napról-napra mélyebb lesz s egészebb,
Mely könnyű fénybe vonja árvaságom,
Karod máskor mindig szaggatja lelkem,
Cseng s rángat engem minden néma éjbe,
És minden virág illata lepárlott.
Fojtó kínná lesz minden könnyű vágyam.
Elégett volna érted már a lelkem,
Zihálva, rángva, vágyva és elesve
Hozzád, örök forrás örök vizéhez.