IMECS BÉLA: GYÁSZDAL
IMECS BÉLA: GYÁSZDAL
Ajtónak dőlve álltál, – én a széken
Ültem, borús nézéseden merengve;
Riadót vert szívem vihartelt csendje
És megvonaglott rá minden tagom.
Ültem, borús nézéseden merengve;
Riadót vert szívem vihartelt csendje
És megvonaglott rá minden tagom.
Felrebbentem, vágyón feléd repültem, –
Nem mozdultál. Borús szemed lezárva,
Fejed lehajtva, karjaid kitárva
Álltál, mintha keresztfán függenél…
Nem mozdultál. Borús szemed lezárva,
Fejed lehajtva, karjaid kitárva
Álltál, mintha keresztfán függenél…
Mert rég meghalt vágyaidhoz szegezted
Magad, mikor láttad. bár zúgva éled
A szív, a vér, nem ujjong mégsem élet
Mindig számosabb sírjaid fölött.
Magad, mikor láttad. bár zúgva éled
A szív, a vér, nem ujjong mégsem élet
Mindig számosabb sírjaid fölött.
Nem éreztél engem sem,… messze, mélyen
Sajgott szívedbe visszasírt szerelmed,
De arcodra nem ült ki messzi lelked,
Melyet kivéstek örök vágyaim.
Sajgott szívedbe visszasírt szerelmed,
De arcodra nem ült ki messzi lelked,
Melyet kivéstek örök vágyaim.
Megfogtalak, megrándult néma arcod
S minden életet messzeűző gyászba
Suhant át a régholt lelked kúsza árnya,
Amelyet élve nem láthattam én.
S minden életet messzeűző gyászba
Suhant át a régholt lelked kúsza árnya,
Amelyet élve nem láthattam én.
S emléktelen remény s meg nem fogant vágy
Lelketlen erejével terhes csendben
Félretaszítottál magadtól engem,
Aki neked az életet adom.
Lelketlen erejével terhes csendben
Félretaszítottál magadtól engem,
Aki neked az életet adom.
Óh, tiszta küzdelemben a keresztről
Letörtelek volna szaggatva, tépve!
S lelked letört, pihegő, vágyó része,
Ki tudja, nem lett volna még egész?
Letörtelek volna szaggatva, tépve!
S lelked letört, pihegő, vágyó része,
Ki tudja, nem lett volna még egész?
Mért voltam gyengébb és tisztább a napnál,
Mely elmerűlt sötétlő fellegekben,
Bár minden felleg szétfoszolva lebben,
És nem rémlett fel még az alkonyat?
Mely elmerűlt sötétlő fellegekben,
Bár minden felleg szétfoszolva lebben,
És nem rémlett fel még az alkonyat?
Mert mit sem ért e dermedt pillanatban,
Mely elveszett mennydörgéssel, sóhajjal,
Hogy máskor káprázóra gyúlt a hajnal
És lángolt rét, tenger s lángolt szíved.
Mely elveszett mennydörgéssel, sóhajjal,
Hogy máskor káprázóra gyúlt a hajnal
És lángolt rét, tenger s lángolt szíved.
