NAGY ZOLTÁN: OTTHON
Ez a közepe földnek s égnek.
Bármerre fussak is, elér
Árnyéka eme jegenyéknek.
Bánat borul a láthatáron.
Az elhagyottság síkja ez,
Nyugtalan éjen tompa álom.
Varjak felhője leng kerengve.
Az ég fakózöld, messze, mély,
Ez a sóvárgás végtelenje.
Vágyak tüzén az ifjuságot,
Ebből a kútból ittam én
Elolthatatlan szomjuságot.
Ami voltam és ami lettem.
Örök megbánás földje ez
Örökre, mert én itt születtem.