Fenyő László: BÚS ÖRÖKSÉG • Takács István versei
Fenyő László: BÚS ÖRÖKSÉG •
Takács István versei
Takács István versei
Mibennünk elfásult a hús,
Bennünket megbénít a gúzs.
A drága nedv, a vér, a vér
Hunyászkodik, áradni fél.
Vérünk kanyarog ólmosan.
Halk életünk unalmasan.
Bennünket megbénít a gúzs.
A drága nedv, a vér, a vér
Hunyászkodik, áradni fél.
Vérünk kanyarog ólmosan.
Halk életünk unalmasan.
A köznapok fájdalma, az élettel való megalkuvás szomorúsága egy esztétalelken át rezignációvá szűrve: íme Takács István verseinek legbensőbb tartalma. «Csak mennek a napok» «s az ember vár, csak vár», vasárnaptól vasárnapig cipelni kell a terhet s közben:
… vasárnapod
Elvérző zaját úgy hallgatod
Mint messze város halkuló harangját.
Elvérző zaját úgy hallgatod
Mint messze város halkuló harangját.
De a robotnak minden percét aláfűti a jutalmazó vasárnap, amikor:
Poros sarúdat lágy füvekbe törlöd
És látja majd a rózsákat türelmed.
És látja majd a rózsákat türelmed.
Takács költészetében minden bölcsen körvonalazva van: eddig és ne tovább. Bajai, örömei, elborulásai mindig a kontempláció síkján jelentkeznek: lázadássá, bűnbánattá, sem más elementárisabb érzéssé nem képesek elmélyülni vagy felmagasodni. Versei artisztikumra vannak beállítva, bár ritkán artisztikusak. Viszont óvatosan ragaszkodnak formaruhájukhoz: az olvasó nyugodtan átadhatja magát a megkezdett strófa ritmusának, nem érheti meglepetés.
Takács verseit végigolvasva, felmerül a kérdés: miért nincs ezeknek a derék, precíz írásoknak élménytkeltő erejük? Holott rokonszenves ember van mögöttük; meleg sorokat, sikerült strófákat, sőt egész verseket is találhatunk (Éjszaka, Téli emberek, Dunai halászok) és a költő szolid eklekticizmusa nem tűr meg feltünő hatásokat sem. De hiányzik e versekből az a friss formálókészség, mely élményanyagát költői sémák helyett a belső én remegő bizonytalanságaiból meríti fel. Takács költői nyelvén nem érződik a belülről vajúdottság küzdelme: verse készenkapott elemek tetszetős összeválogatása.
