III.
III.
Szombat este Magdáékhoz mentek. Egy kicsit undorodott a dologtól, de aztán nem törődött vele. Budán laktak, a hídhoz közel, saját házukban. Az első emeleten hat pompás szoba hirdette a polgári jólét minden lehetőségét. A lány apja, Dunkler Pál, cséplő- és másféle gépeket árult. Régi, öreg boltot örökölt az apjától, a vagyon is onnan származott. A férfi úgy ötven felé volt, magas, sápadt, kiélt arcú, villogó szemű ember. Az asszony rogyott szépség. Szőke, kifestett, magas, fehérbőrű nő. Most már csak este mutat. Reggel kikészítés nélkül ijesztő. A férfi ismert volt arról, hogy minden válogatás nélkül az uccán szedte föl a nőket. Az asszony már válogatósabb volt, mert szerette a neves embereket, festő, ujságíró, képviselő és más egyéb mesterség szép sorjában szerepelt az esztendők során át. Nem sokat törődtek már egymással. Itt-ott még föléledt a régi vihar, de ez leginkább az asszony költekezésének szólt. A lány mindent tudott, személyesen ismerte az anyja jó barátait. A nagyanyja még élt, nagy vagyont tartogatott. Nem járt a fia házába, mert nem szerette a menyét. Sohase bocsátotta meg neki, hogy a fiát megcsalták a hozománnyal. A három ember teljes függetlenségben élt egymástól. Az anyja csak azt kívánta a leánytól, hogy vigyázzon.
Szombat este elmenés előtt így szólt az anyja Péterhez:
– Kérlek, légy ügyes, foglalkozz Magdával. Tudod, miről van szól. Bájos lány, kedves, okos és művelt. A nagyanyja után milliárdok maradnak rá. Rokonszenvesnek tart, de azt hiszi, nem foglalkozol vele eléggé. Ne ügyetlenkedd el a dolgot, ilyen alkalom nem jön többet.
Megcsókolta a fiát, megigazította a fiú nyakkendőjét.
– Olyan vagy, mint egy kis gróf, Péterkém.
Péter nagyon jól festett, vékony, karcsú alakja még magasabbnak látszott, az arca még sápadtabb volt, mint máskor, úgy is szokták mondani: halálsápadt.
