BÁNYAI KORNÉL: KÖZELEBB A FÖLDHÖZ
hajlunk a földhöz, utolsó biztos ágyunkat keresve.
Bimbósan hervad életünk s tünődve hallgatódzunk
sülyedt idők porából csendülő hívó jelekre,
Nem húz a rög sehol mohóbb s halálosabb szerelemmel.
Magyar világ! vonzásod borzalom, de érdemes gyönyör,
örök zene s rejtelmesebb, mint mélyein a tenger.
borospincék ó sírjait keressük, ölbe és borba dőlünk.
Jó biztatásul önmagunk ekhója döng a földből
s fürtös vesszők álomba rántó gőze száll belőlünk.
szájából nyál csurog, lombot, füvet rág, síkjaink tiporja.
Utolsó méltó nászunkkal megbékülten, vidáman
szép ámulással mártjuk fáradt lábaink a porba.
s nincs föld, mely több halállal volna gazdagabb és édes.
Szőtt szélnél lágyabb ágy a mély s mint vetés viharban
bújunk szerelmesen és megadón a föld szívéhez.