3. Eleresztett a föld
3. Eleresztett a föld
Az események sodra már alig említ.
Locsogó szájakon meghaltam már én régen,
pletykahabok nem piszkolnak élettel, ami nem enyém,
a tétova és megfoghatatlan bánatot keresem
az örök őszt, ami ringat téged is, engem is
céltalan lombokon át és a háztetők megfagyott
hullámain, zöldben és füstben valami céllal –
hová, hová az emlékgyapjas bárányok seregét
szomoru pásztor, hová az öröklött tilinkó
didergő jajaival az új és jegesebb szelekben?
jaj, emlékszem még az első édes indulásra
mikor még jó meleg takaró voltak a régi sóhajok
s kislányok piros nyelvei majszolták furcsa nevem –
azóta elmaradt már mögöttem a többiek nyara,
a tétova és megfoghatatlan bánatot keresem
utakon, ahova senki se lát el, utakon
ahol csak aranyat lelhetek, vagy köveket –
az események sodra már alig érint –
bizony nehéz sziklák közé jutottam juhaimmal,
lombok fölött már, vidám halihók indulója
elszakadt már, ami kötött, eleresztett a föld is,
fölfelé zuhanok, édes tilinkóm elejtettem
s hulló fejem fölött hulló nyájam felhein át
elhidegült a mindig egyformán messzi ég is
mint téli tavak jégtükre havas éjjelen.
Locsogó szájakon meghaltam már én régen,
pletykahabok nem piszkolnak élettel, ami nem enyém,
a tétova és megfoghatatlan bánatot keresem
az örök őszt, ami ringat téged is, engem is
céltalan lombokon át és a háztetők megfagyott
hullámain, zöldben és füstben valami céllal –
hová, hová az emlékgyapjas bárányok seregét
szomoru pásztor, hová az öröklött tilinkó
didergő jajaival az új és jegesebb szelekben?
jaj, emlékszem még az első édes indulásra
mikor még jó meleg takaró voltak a régi sóhajok
s kislányok piros nyelvei majszolták furcsa nevem –
azóta elmaradt már mögöttem a többiek nyara,
a tétova és megfoghatatlan bánatot keresem
utakon, ahova senki se lát el, utakon
ahol csak aranyat lelhetek, vagy köveket –
az események sodra már alig érint –
bizony nehéz sziklák közé jutottam juhaimmal,
lombok fölött már, vidám halihók indulója
elszakadt már, ami kötött, eleresztett a föld is,
fölfelé zuhanok, édes tilinkóm elejtettem
s hulló fejem fölött hulló nyájam felhein át
elhidegült a mindig egyformán messzi ég is
mint téli tavak jégtükre havas éjjelen.
