4. És fájdalom nélkül
4. És fájdalom nélkül
Ó nem bántanak engem a nyarak, már talán sose is fognak bántani
olyan üresek már ezek a tétova délutánok, hiába kotrom méhüket
semmi öröm, semmi ború, örömök és borúk oly messzi zuhanhattak,
a nagy fájdalmak mosolyleple oly hazug, semmi sincsen alatta,
legalább azok az enyhe boruszellők jönnének simogatni arcomat
hogy fájlalhatnám tőlük zsugori és kegyetlen ifjuságom,
de semmi, semmi, hiába jön felheje és derűje a vak folyónak,
nyitott hullaszemeim fölött nyomtalanul száll az élet.
Itt jajgathatnék, ahogy mások jajgatnak, ha fáj a szív
jaj nekem nem fáj semmi már, ó micsoda keserű tengerek!
de most olyan őszinte vagyok, a hazugság megfagyna a nyelvemen
s a hallgatás oly könyörögve nyújtja felém tündéri karjait. –
S mit is mondhatnék ez akaratlan hosszú sorokban?
Szavak ringatnak, szomoru bölcső, mégis hát valami
s hogy a távoli célok, az őrült agyrémek mondani valamit
most csak agyrém és nem zablázzák elhanyatlott életem,
most e vánnyadt augusztusi estén, az ég légüres burája alatt
méltán ködbőlfont koronáján talán egész elhamvadt nyaramnak
hulló csillagok hasztalan csóváinál, csak még sötétebben
s úgy folyok el az alázatos és izetlen betűkön, akár a tinta.
olyan üresek már ezek a tétova délutánok, hiába kotrom méhüket
semmi öröm, semmi ború, örömök és borúk oly messzi zuhanhattak,
a nagy fájdalmak mosolyleple oly hazug, semmi sincsen alatta,
legalább azok az enyhe boruszellők jönnének simogatni arcomat
hogy fájlalhatnám tőlük zsugori és kegyetlen ifjuságom,
de semmi, semmi, hiába jön felheje és derűje a vak folyónak,
nyitott hullaszemeim fölött nyomtalanul száll az élet.
Itt jajgathatnék, ahogy mások jajgatnak, ha fáj a szív
jaj nekem nem fáj semmi már, ó micsoda keserű tengerek!
de most olyan őszinte vagyok, a hazugság megfagyna a nyelvemen
s a hallgatás oly könyörögve nyújtja felém tündéri karjait. –
S mit is mondhatnék ez akaratlan hosszú sorokban?
Szavak ringatnak, szomoru bölcső, mégis hát valami
s hogy a távoli célok, az őrült agyrémek mondani valamit
most csak agyrém és nem zablázzák elhanyatlott életem,
most e vánnyadt augusztusi estén, az ég légüres burája alatt
méltán ködbőlfont koronáján talán egész elhamvadt nyaramnak
hulló csillagok hasztalan csóváinál, csak még sötétebben
s úgy folyok el az alázatos és izetlen betűkön, akár a tinta.
