I.
I.
Délelőtt tizenegykor fürödni készült.
Úgy amint kiugrott ágyából, kurta alsónadrágban, csupasz mellel és karral, hálóing nélkül, csak zöldbőr papucsát kapva lábára, a fürdőszoba felé szaladt.
Oda ebben a régimódi lakásban három szobán át lehetett eljutni.
A harmadik szobában, amely afféle fogadószoba volt, egy nő állott, talpig feketében, mélyen lefátyolozva.
Esti a teljesen ismeretlen nő láttán visszadöbbent. Nem tudta, hogyan kerülhetett eléje.
Mindenekelőtt a meztelenségére gondolt. Két tenyerét szőrös mellére szorította, udvariasságból.
A hölgy ijedtében fölsikoltott. Hátrált, hajlongott, megrettent, hagy így találkozik azzal, akit annyiszor keresett s most először lát életében. Azt hitte, hogy ezzel mindent elrontott.
– Bocsánat – mentegetőzött, rémülten.
– Mi tetszik? – kérdezte Esti.
– Kérem – hebegte a nő – kérem szépen… talán majd később… nem tudom… igazán nem tudtam… bocsánat…
– Tessék a verandára.
– Ide?
– Oda – mondta Esti durván –, oda.
A nő, mint valami fekete felleg, mellyel tele volt a fogadószoba, elvonult, Esti pedig a fürdőszobába ment, ahol már várta őt a langyos, reggeli fürdő.
