14.
14.
Gyönge vagyok, gyönge vagyok – így töprengek magamban éjszaka, a fölöttem elnyúló ágyból a román erős, egészséges lélegzése hallatszik, néha sóhajt – a nyitott kis ablakon bekandikálnak a csillagok, valahol messze lámpák pislognak, bizonyára Zimony – néha mélyen búg egy hajó kürtje – gyönge vagyok.
De az álom küszöbén furcsa, gyermekes elképzelésekben ringatózom. Mezítláb átcsúszom egy nagy termen és egy ajtó előtt hallgatózom – minden pillanatban mást érzek, mást élek át, de a következő pillanatban már elfelejtettem, rettenetes szerelmi vágy tombol bennem, aztán meg – én, én vagyok a lány és – és rajtam pihen a – a – román fiú.
Föleszmélek és a karomra hajtom a fejem.
Olyan szegény vagyok-e, hogy csak azt élhetem át, amit élek? Most, éjszaka, bizonyos vagyok benne – lehet, hogy holnap reggel szamárságnak fogom érezni –, hogy az embereknek meg kell tanulniok, hogy veleéljék minden más ember életét. Van, aki a családjában éli ki már altruizmusát, városukat sokan szeretik, nemzetüket bizonyos vonatkozásban, Európa! – hangoztatja sok magasröptü elme –, de mindez csak a felületen kúszó értéktelen érzés, mert magában foglalja az irígykedést és gyűlöletet más család, más város, más nemzet, más világrész irányában.
A legnemzetközibb folyam nemzetközi hajóján világosság gyúl ki bennem az éjszakában:
Az emberszerelmet kell kinyilatkoztatni, a pánhumanizmust!
Mely abban van, hogy bele tudom magam élni minden ember életébe!
Úr és szolga vagyok, fejedelem és alattvaló, gazdag és szegény, agg és gyermek, férfi és nő – fönt vagyok és alant – boldog és boldogtalan. –
Benne ülök a világszinházban – én vagyok a néző, de én vagyok egyúttal az aktor!
Nem hogy elhagynám a magam életét, de magamba gyűjtöm a milliárd emberét!
Ez nem lemondás, emberek, ez a bírás mérhetetlen vágya!
Pánhumanizmus!
Pánhumanizmus!
Ez – de hirtelen elveszíti értelmét minden gondolat, ami e pillanatban még oly világos volt, a szavak összeomlanak, hamúvá lesznek – bátortalanul leomlok a vánkosomra.
Gyűlölöm ezt a nyugodtan alvó embert fölöttem. Gyűlölöm magam, mert gyenge voltam.
