Lányi Viktor: DON-KOZÁKOK
Lányi Viktor: DON-KOZÁKOK
Óriási sikerük van Európaszerte. Óriási sikerük volt Budapesten is. Ha nem is a világ nyolcadik csodája, amit tudnak, de meg kell adni: szinte egyedülálló a maga nemében. Több mint hangverseny-attrakció, több mint néprajzi érdekesség: példamutató kulturtett harmincöt háborútviselt katonának ez a fegyelmezett összeállása, hogy nemzetük egyik művészi specialitását, a férfikar-éneklést a technikai tökéletességnek legmagasabb fokán hordozzák körül a világban. Legalább is alig hihető, hogy ezt a sajátságos kar-stílust különbül lehetne művelni, mint ahogy a kis Serge Jaroff ördögien szuggesztív vezetése alatt ezek a kozákok művelik. A technikájuk szédületes. Hosszú a capella-karokat énekelnek egyetlen lélekző-szünet nélkül. A zengés pillanatra meg nem szakad, ami csak «polifon» lélekzetvétel útján lehetséges. Kétségtelenül «trükk», de nem hat annak, mert észrevehetetlenül csinálják és a művészi kifejezés eszközéül használják. A fejhang-énekelésük néha szinte női kar-utánzással határos, de mielőtt ez unalmassá vagy modorossá válhatna, már új változat kapcsolódik be: a legtömörebb, a leghatalmasabb férfikar-hatás. Az egymás fölött mozgó szólamok különböző színezésével és dinamikai rétegezésével valóságos vertikális hullámzást érnek el. A szólórészek szinte kivirágzanak az együttesből. Néha a legharsogóbbra fölfokozott tutti hirtelen leszakad, mint egy sziklatömb s egy magas fekvésű szólóhang, mintegy fönnakadva, képes egymaga fönntartani a telt hangzás illuzióját. Mindebben van valami artistaszerűség, aminthogy a varieté hatását surolja a zümmögő kórusok érdekes alkalmazása és a hangszerutánzások élethűsége. De ha csak puszta technikát nyujtanának, nem volna megmagyarázható a mély hatás, amelyet elérnek. Ez a virtuózitás csak ott fejlődhet ki, ahol a népnek mindennapi szórakozása s egyben ünnepi ritusa a karének. Exotikus pompájú, s talán túlságosan ápolt lombozatú fa a Don-kozákok művészete, de a gyökerei az orosz néplélek legszűzibb talajrétegeiből szívják az éltető nedveket. Nem osztom azok véleményét, akik lekicsinyelték a műsorukat. A Csajkovszky, Rachmaninov stb. nevei alatt szereplő vallásos karok gyönyörűek. Paraszti üdeség és szinte raffinált miszticizmus ölelkezik bennük. Ha átiratok – aminthogy valószinűen azok – akkor a legművészibb folklore-feldolgozások közé sorolhatók. Ha eredetiek, akkor igazán költői és őszinte utánérzések. Ugyanezt tartom világi kórusaik legtöbbjéről.
Csodálatos változása az időknek! Tíz év előtt a «kozák» fogalma a durva barbársággal volt egyértelmű babonás tudatunkban. Ma az elragadtatott hallgatók százezrei mint egy nagy nemzet ősi és gyermeki kultúrájának diadalmas zászlóvívőit ünneplik a Don-kozákokat.
