Schöpflin Aladár: IGAZGYÖNGY • Fóthy János vígjátéka a Kamara Szinházban
Schöpflin Aladár: IGAZGYÖNGY •
Fóthy János vígjátéka a Kamara Szinházban
Fóthy János vígjátéka a Kamara Szinházban
Minden megvan ebben a darabban, ami egy franciásstílusú vígjátékhoz kell, de minden másodlagos minőségben. Vannak vígjátéki alakjai: a neuraszténiás, muzsikus férj, aki kezd közömbössé válni a felesége iránt, de azonnal ráébred a szerelmére, amint okot talál a féltékenységre, a kedves és szerelmes feleség, aki azzal próbálja – és sikerrel – felszítani a férje bóbiskoló szerelmét, hogy féltékennyé teszi a csinos és buta tenniszbajnokra, akit az asszonyka féltékenységi médiumúl használ, a bölcs raisonneur-orvos, akinek közvetítésével az egész kis zűrzavar elindul s akinek a segítségével a végén minden eligazodik. Vannak vígjátéki, sőt bohózati helyzetei, különösen a második felvonásban – ahogy a francia dramaturgia előírja: a tenniszbajnok lakásán megjelenik a férj, keresi, nem találja a feleségét, pedig az ott van a másik szobában, a tenniszbajnok megrémül az aszonyka megjelenésére, mert ő egy másik hölgyet várt, aztán megjelenik egy harmadik hölgy s a visszatérő férj már ezt találja a szobában, szóval annak rendje-módja szerinti össze-vissza bonyodalom történik és tulajdonképpen nem történik semmi. A végén persze minden kiderül, minden rendbejön és a rokonszenves házaspár egy szerelmes csókkal zárja le a darabot. Van még egy szimbólum is: egy igazi gyöngyszem, amely nem veszett el az asszony collierjéből, a férj mégis megtalálja a tenniszbajnok lakásán, mint szarvai bizonyítékát, persze, hogy a végén kiderülhessen, hogy hiszen hamis, nem is gyöngy, csak rekvizitum arra, hogy némi poétikus tanulságot lehessen fűzni az egész történethez. Mindezek a dolgok egész ügyesen vannak űzve-fűzve, a helyzetek jól ki vannak használva, a jelenetek ügyesen felépítve, a dialogus izléses, sőt néha elmés, – az egész darab épkézláb, nincs semmi különös hibája, ha azt nézem, ami benne van. A szerző gondosan és disztingváltan dolgozott, sokat megtanult a modern szinpad mestereitől, korrekt szmokingban áll a rivalda elé.
De mennyivel kedvesebb volna, ha akár kissé félszegebben lépne elénk, borzasabban, egyenetlenebbül, de egy kis originalitással! Ha nem volna az egész darab olyan ready made, mintha egy készáru-kereskedésből került volna ki! Ha megmutatna valamit Fóthy Jánosból, a poétából, ha a poézisét nem sűllyesztené el teljesen a mesterség! Fóthy ebben az első darabjában nem mutat meg semmit önmagából, csak azt, hogy el tudott sajátítani egy sereg vígjátéki fogást, ügyesen tudja tologatni a francia vígjáték kulisszáit. Megmutatta, hogy van benne tanulékonyság, szinpadi érzék, kellemes tónus. Ezekután talán meg fogja írni csakugyan az első darabját.
Az a jótulajdonsága megvan a mindössze négy szereplővel dolgozó kis darabnak, hogy jó és könnyen játszható szerepeket ad a szinészeknek. Várady Aranka nagy verve-vel vezeti a darabot, az apró árnyalatok széles skáláját viszi bele szerepébe, melynek minden kis lehetőségét megjátssza, – különösen azzal fog meg, hogy mikor a tenniszbajnokkal kacérkodik, folyton éreztetni tudja, hogy ez játék, természete ellen való, csak csinálja s ezzel vígjátékilag aláfesti a különben sablonveszedelmes szerepet. Uray Tivadar is nagyon jó, némely pillanatban csaknem karakter-rajzot ad s a második felvonásban meg tud éreztetni egy nagyon nehéz dolgot: azt, hogy ő van nevetséges helyzetben a tenniszbajnokkal szemben s mégis ő van fölényben, mert ő a különb ember. Meglep Harasztos Gusztáv, aki komikai vénát mutat, amilyet eddigi szerepeiben nem sejtettünk benne. Palágyi Lajosnak alig van másra alkalma, mint hogy jól és okosan beszéljen.
