LANÁTOR POGÁNY FERENC: ŐRZÖM A VILÁGOT
LANÁTOR POGÁNY FERENC: ŐRZÖM A VILÁGOT
A molnár felébred, ha elhal a malom kattogása…:
felriadok én, ha szívemben elül a fájdalom.
Kékesen fénylenek az éjek, szikárak a fák
és a holdvilág kisérteties. Fáj nékem, ha ilyenkor nyög valaki
s fáj nékem, ha árnyak között, egyedül bolyong az ember a mezőn.
Különös az, ha a csillagokat felhő fedi. De a fájdalmak néha szépek.
Ügyelem, hogy a hold és a nap idején kél-e fel
és megszámlálom ujjaimon a születőket és a holtakat. És számontartom:
mikor telik be a mértéke egynek a kíntól, vagy a vígasságtól.
Komor pillantásommal felfogom a hegyek láncait,
az érszin folyamokat, a csillagok állását, a viharokat,
a bolygók útjait, az élet különös szeszélyeit
s míg így önmagamról szinte megfeledkezem: őrzöm a világot.
felriadok én, ha szívemben elül a fájdalom.
Kékesen fénylenek az éjek, szikárak a fák
és a holdvilág kisérteties. Fáj nékem, ha ilyenkor nyög valaki
s fáj nékem, ha árnyak között, egyedül bolyong az ember a mezőn.
Különös az, ha a csillagokat felhő fedi. De a fájdalmak néha szépek.
Ügyelem, hogy a hold és a nap idején kél-e fel
és megszámlálom ujjaimon a születőket és a holtakat. És számontartom:
mikor telik be a mértéke egynek a kíntól, vagy a vígasságtól.
Komor pillantásommal felfogom a hegyek láncait,
az érszin folyamokat, a csillagok állását, a viharokat,
a bolygók útjait, az élet különös szeszélyeit
s míg így önmagamról szinte megfeledkezem: őrzöm a világot.
LANÁTOR POGÁNY FERENC: A BALSZERENCSE ALKONYÁBAN
Akár egy isten, úgy halad Ő, fényesen és diadalmasan,
a kiválasztott ember, akit megszeretett a Végzet,
könnyen és mosolyogva győz
s virágok párnázzák önző útjait.
a kiválasztott ember, akit megszeretett a Végzet,
könnyen és mosolyogva győz
s virágok párnázzák önző útjait.
S mögötte én, a balszerencse alkonyában,
akit mindenki megelőz, üresen és alázatosan,
lépteim nyomába illetem,
talán engemet is boldogabb útra visz a sors.
akit mindenki megelőz, üresen és alázatosan,
lépteim nyomába illetem,
talán engemet is boldogabb útra visz a sors.
Meredek az út és a kín magtalan
oh, Ő nem félig él,
amiért vágytam, letépte már az ágakat
s gondatlan mozdulattal fogva megszagolta.
oh, Ő nem félig él,
amiért vágytam, letépte már az ágakat
s gondatlan mozdulattal fogva megszagolta.
Ó ember-, mennyire irigyellek!
Ó könnyü ember, aki szállasz
és észre sem veszed a vészt,
míg én keserves nyögéssel hódítom a rögöket.
Ó könnyü ember, aki szállasz
és észre sem veszed a vészt,
míg én keserves nyögéssel hódítom a rögöket.
