Komjáthy Aladár: Kozmogonia
tüzedre már a Kor esője zúg,
eddig sem volt csupán virág az út
s most trónra hágnak zordabb istenek.
jövő elé táplál és elveszít;
az édes méreg, mit a hús beszítt:
a lét, megöl és sok napot nem ér.
utat s a meggörnyedt világra ül;
az elgyötört mindenség éjbe hül
biztos-bizonytalan a sír dereng.
fejed lehajtod s míg az Ideák
kristály világa fényt hajlít reád,
énekkel térsz a megszolgált halálba.
a durva test tirannus szenvedése
amíg sikolt, a Véletlen Vetése
így lobban át az ismeretlen honba.
bús tömlöctartók, szétpattanva törnek,
a Semmi int zártán a földi körnek,
örök s utolsó geométria.
zavart leánya, elvesztett hazán,
ám fellobog Pythagorász s a Szám
hatalmával az új világ kinő.