Ivan Clairehez
Homlokod mögött titokzat-filmet pergetsz,
Szemedet a Sphinxtől loptad,
Orrod a rózsásra festett Eiffel-torony,
Ajkaid ikerbárkája a Vörös-Tengeren táncol,
Fogaid egymásmellettebbek, mint a zongorabillentyűk,
Ha sirsz, napfogyatkozás van,
De ha nevetsz, csillagzatok születnek.
Lel még a hideg?
Ó, csak napszállat betege vagy!
Vond vállad köré szorosabban az esti szellőt,
Add a homlokod: fürj szavával borogatom,
Ereszd lágyan fejed
A nyugatvörös felhőre,
S ha mindez nem használ:
Vedd be, ím aspirínom:
Egy marék csillag.
Voltak merengő fellegek,
Voltak álom a Metro-korongon,
Voltak kis csacsik,
Voltak hó, mely tenyérben olvad,
Voltak karcsúra nőtt rózsafák,
Voltak, mint mikor egész este esik –
Oroszországból valók voltak, Braziliából:
A Többiek.
Téged nem ismerlek,
Nem tudok Rólad mit mondani –
Szeretlek!