I.
I.
Babits Mihály nem kritikus. Ahogy az irodalmi problémák előszavában írja, tanulmányai «problémák és nem deskripciók». Nem annyira a jelleget keresi, mint a tanulságot. Irodalmi élményei nem zárulnak le a megértéssel; nem pontot rak utánuk, inkább kérdőjelet. Ő, akiről azt állították, hogy irodalmunk legnagyobb utánérzője, képtelen és nem is hajlandó a kritikus mimikrijére, amellyel idegen lelkiállapotokat magáévá fogad. A kritikusban van valami elkerülhetetlen mesterségbeli léhaság: a mindent megértésé. Idegen ez a Babits-féle gondolkozótól, aki csak azért találkozik jelenségekkel és emberekkel, hogy segítségükkel vagy rovásukra rajtuk túl levő igazságot: az örök eget a futó felhők fölött megpillantsa.
Babits Mihály tehetségének ezt a korlátját (vagy épen korlátlanságát; mert van-e szűkebb korlát, mint megállani a megértésnél) maga is felismerte. Ritkán választ egyéniségeket tanulmánya tárgyául s alakjait is egy-egy probléma fényében vetíti fel. A jelleg a távlat rovására veszít, a kritika essai lesz, ha ugyan jelleg és probléma két műfajjá oszthatják az irodalomról szóló műalkotásokat. Az essait, tehát az irodalmi problémák műfaját, kevésbé köti az utánérzés méltányossága. Ha a kritika a drámaibb műfaj, az essai a líraibb. A kritika az összebékíthetetlen tendenciákat ugyanakkor ismeri el, amikor egymás ellen torlasztja őket; az essai egy lélek egységes frontja: sorozatos vallomás az irodalom előtt. Ott zavar a következetesen keresztülvitt szempont, itt világít. A kritika az igazságok műfaja, az essai az Igazságé.
Babits Mihály kétségtelenül essai-író. Tanulmányainak az összessége mégis jelentősen különbözik pl. egy André Gide-féle íróétól. Míg ott a tanulmány az elsődleges: egy gondolkozó közvetlen villanásai az irodalom előtt (s inkább a recitek és sotiek tűnnek fel, mint e gondolatsor függvényei), Babitsnál a témák összetalálkozásában, a tanulmányírói kvalitásokban, sőt a műalkotás formai kristályodásában is állandóan érezhető egy idegen, erősebb elem közelsége. E tanulmányok maguk önállóak; összességükben azonban függenek valami idegentől, mint a gerinc a gerincvelőtől. Egy szellemes olvasó, aki csak e tanulmányokat olvasná, rájöhetne, hogy egy izgató szimbiózis többet kapó s kevesebbet adó részét ismerte meg.
Bizonyára nem nagyon ötletes Babits tanulmányai mögött a Babits-líra közelségét éreztetni. E közelség mégsem hanyagolható el. E tanulmány-sorozat magasabb, a tanulmányétól idegen organizmus irányítása alatt alakult ki. Gázlángok égőit készítik úgy, hogy háló-szövetet mártanak ásványi oldatokba. Izzításkor a háló elég, de a szervetlen anyag megmerevszik és megőrzi a szerves szerkezetét. Soha ásványi anyag természetes belső kristályosodás folytán ilyen alakot fel nem vesz. Valami idegen kellett hozzá: a mi esetünkben Babitsnak, a lírikusnak, helyzete és igényei. Tanulmány-oeuvret ismerünk meg, amely nemcsak egy nagy lírikus műve, de a líra inspirációja alatt is keletkezett s e lírával mégis egyenrangú: amilyen ritkaság olyan erős karakterisztikum: e tanulmányok nagy erényeinek és természetes korlátainak (nagy írónál a kettő ugyanaz) előfeltétele és magyarázata.
