Marconnay Tibor: Havas temető vagyok
Marconnay Tibor: Havas temető vagyok
Havas temetők előtt mentem el régen, gyermekkoromban.
S ma már nem kellenek a havas temetők.
Magam is havas temető vagyok már: eltemetett
a csendesen hulldogáló közöny: halotti lepel.
Nincsen olyan kis falu, melynek temetője-szélén
árok mellett, rut, tüskés bozótban
ne volna egy-egy öngyilkosnak sirhelye.
Ilyen vagyok én is: kivetettek maguk közül az emberek.
Nincsen olyan vidám falu, melynek éjszakáját
egy-egy öngyilkos akarat át ne ragyogná lidércként.
Olyan vagyok én is, mint a vidám falu, melynek legrejtettebb
zugában meghuzódik az öngyilkos Élet.
Harag kutyái hasztalan csaholják,
az elhagyott menyasszonyok esténként odamennek, –
sirni az áttörhetetlen bozóton.
S ma már nem kellenek a havas temetők.
Magam is havas temető vagyok már: eltemetett
a csendesen hulldogáló közöny: halotti lepel.
Nincsen olyan kis falu, melynek temetője-szélén
árok mellett, rut, tüskés bozótban
ne volna egy-egy öngyilkosnak sirhelye.
Ilyen vagyok én is: kivetettek maguk közül az emberek.
Nincsen olyan vidám falu, melynek éjszakáját
egy-egy öngyilkos akarat át ne ragyogná lidércként.
Olyan vagyok én is, mint a vidám falu, melynek legrejtettebb
zugában meghuzódik az öngyilkos Élet.
Harag kutyái hasztalan csaholják,
az elhagyott menyasszonyok esténként odamennek, –
sirni az áttörhetetlen bozóton.
