Déry Tibor: Ébredjetek fel!
Déry Tibor: Ébredjetek fel!
M. Pogány Béla
Elhatároló vonalak és a megszokott kiterjedéseket nélkülöző világban peregnek le az «Ébredjetek fel!» különös történetének jelenetei. Anélkül, hogy egész határozottsággal tudnók, mi is történik ebben a mozgalmas, ideges írásban, érezzük, hogy a természet, az élet, a szerelem és a halál leglényegének tragédiáin suhanunk keresztül. Déry «mesé»-nek nevezi, de olvasván, hamarosan tudatára ébredünk, hogy az író szemében, aki elszánt ihlettel és halálos komolysággal, zökkenő nélkül bonyolítja véges-végig e rejtelmes harc, küzdelem és keresés bizarr kalandjait, az író szemében az általunk valóságnak gondolt világnál százszor valóbb élet ez, melynek fölismerése és fölismertetése könyve legfőbb céljának látszik. «Ez az óra – mondja Ánis azoknak, akik vele maradtak –, ez az óra a lázadás órája. Ezekkel a kenyértelen és vértelen kezekkel, ebben a sötétségben, mely sűrűbb, mint a vér, az utolsó óra harangütései alatt, lázadjunk fel a valóság ellen, mely gonoszabb és bizonytalanabb lett már számunkra, mint az istenek pokla. Mit veszíthetünk el mi, akik a legszegényebbek vagyunk? akiknek lázálmaink is igazabbak, tébolyunk ingoványai is szilárdabbak már, mint az ő adamanttengely körül forgó bolygójuk vastag kérge! Ez a valóság nekünk nem kell, ez a bizonyosság nem kell… Ébredjetek fel! Ez az igazság hazugság!» Voltaképpen ez az egész furcsa történet annak az «új» valóságnak a dokumentálása, amelynek nevében szembeszáll a régivel, vagyis azzal, melyet a közember valóságnak ismer el. Az írásból a dolgoknak sajátos, újszerű szemlélete derül ki, amelyet testvéri rokonság fűz a sub specie aeternitatis életszemlélethez. Déry nem elégszik meg a világ olyatén való visszatükrözésével, mint amilyennek érzékszerveink előtt megjelenik; pontosabban: nem áll meg itt, hanem áttöri az aktuális formák ketrecét, lerombolja a merev s állott kontúrokat, a nagyítás, a kicsinyítés, a torzítás és a szakadatlan átalakulás mozzanataiban látja a természet mozdulatlan és élő elemeit. Innen ered elbeszélésének nyugtalan, rejtelmes mozgása; megszerkesztett világában örök áramlatok lüktetnek, az enyészet és a halhatatlanság végtelenje felé iramló hullámzással. Megmagyarázhatatlan izgalom füti át a tovasodródó történéseket. Hamarosan beleörlődünk a képzelet szertelen világába, hol megbomlik a megszokott dimenziók összműködése, s ahol majd felhőkig dagadnak föl az emberek méretei, majd rovarnyira zsugorodva eszeveszetten kergetik egymást a tengerparti kagyló csavarmeneteiben. Megsejtjük e szertelen világ különös szervezettségét, néha játékosnak ható furcsaságát s belenyugodva a változékony törvények ritmusába, belemerülünk a fantasztikus vázra épült szerkezet emberi s örökegy lírájába. Mert életünk és harcaink szenvedései és örömei, bukásaink és megistenüléseink izgalmai a változó törvények ellenére is megváltozhatatlanok.
Ennek a más valóságnak a dinamikája az «Ébredjetek fel!» lapjain nem eléggé tisztult irányzatosságban jelentkezik s talán itt van a mű legfőbb kérdése. A mozgékony képzeletnek ez az életteremtése éppúgy jelentheti a romboló forradalmat mindazzal szemben, ami a valóság békés fogalma alatt fennáll úgy a természet, mint a társadalom rendjében; de éppúgy lehetséges, hogy a költői l’art pour l’art alkotó szeszélyessége az egész. Ennek a fölajánlt valóságnak az értéke bizonyos fokig vitatható; bizonyos fokon túl azonban éppoly polgárjoga van, mint az irodalom mindazon szemléleteinek, melyeknek írók és költők szereztek érvényt a történelemben. Minden alkotó művésznek joga, sokkal inkább kötelessége, a valóság oly törvényei szerint teremteni meg alakjait és világát, melyekben, mint egyetlen létezhető igazban hisz. Amelyik pillanatban megszűnik az alkotás titkainak anarchiája s a vezényletet tanok és elvek diktatúrája váltja föl, meghal a művészet. Déry valóságszemléletének legnagyobb veszélye volna az, ha alkotó elvének behódolna s a diktatúra teljhatalmával ruházná fel. Hiszen már az «Ébredjetek fel!» leírásaiban is észrevesszük a teremtő elvet, mely könnyen mechanizmussá válhat.
Déry minden írói kvalitása benne van ebben a «mesé»-ben. Mondatai kérlelhetetlen tökéletességü ritmusban zengenek. Meg nem szakadó áramban siklanak s egyenletes váltakozásban kapcsolódnak, gyűrűznek egymásba, réstelen, folyton haladó harmoniában. Minden szót és ütemet, mérlegelt értékének kicsiszolt tónusával helyez el szólamok lengő egészébe. Inkább a mondatok zenei összhangjával, a csengés titokzatos erőinek egybehangolásával akarja bennünk is fölébreszteni tulajdonképpeni mondanivalóinak visszhangjait s ezzel előidézni azokat az elhitető folyamatokat, melyeket csakugyan a muzsika vagy a költői «mágia» képes megindítani másnak a lelkében. Déry a stílus oly abszolut «tisztult» ötvösének mutatkozik az «Ébredjetek fel!» túlfinomodott símaságú zeneiségében, hogy sajátos törekvésével szinte egyedül áll az új írói keresések sokféleségében.
