Tersánszky J. Jenő: Bálint Jenő könyve • Benedek Péterről
Tersánszky J. Jenő: Bálint Jenő könyve •
Benedek Péterről
Benedek Péterről
Nem szeretem azt a módszert, mikor valami megjelent munkának a kritika okvetlen ki akarja vadászni a világirodalomból a családfáját.
Ez a legsértőbb, legleverőbb valami íróra nézve és sokszor igaztalan tudákoskodás az egyszerű oka.
Hogy mégis egy nagy minta, a Réti István Nagybányáról írt tanulmánya jut eszembe a Bálint Jenő könyvénél, egészen más ok az, aminél fogva megemlítem ezt itten.
Mert különben sietek megjegyezni, hogy a két munkának abszolute semmi köze hatásban, vagy egyebekben egymáshoz.
Egyben van okvetlen hasonlóságuk és ez az, hogy mindkettő affajta dolgok közé tartozik, amik kevés szóval mindent elmondanak, a lényeget mondják, a szükségeset mondják, a helyeset mondják.
Mert, hogy őszinte legyek, nem tudom mennyi értéke legyen előttem az úgynevezett kimerítő, alapossággal kérkedő írásműveknek, kivált abban a vonatkozásban, hogy ez a főérdemük, sőt néha a sikerük forrása.
Az egyszer bizonyos, hogy a massza, a higítás, az ezeroldalak nagyok sokszor dominálnak a kevésszavú, ellenben minőségben brillirozó írásművek rovására.
Valósággal úgy van, hogy még a legjobban értékelő fórumok is beleesnek abba a hibába, hogy afféle eleve való respektussal fogadnak súlyos kötetet és hajlandóak a remekbe írt munkán is hamarabb napirendre térni, ha az csak egy füzet.
Hogy ez mekkora igazságtalanság, arról beszélni sem kell. Ez szinte olyasvalaminek az aláírása, amihez mindennek van köze, a siker technikájának, az irodalom adminisztratív felének, csak egyedül magának az irodalomnak nincs hozzá köze, sőt egyenesen a lényegében ássa alá, értékében mételyezi meg az irodalmat.
El kellett ezt mondanom ennél a könyvnél, amit egy jelentékenyebbhez hasonlítottam abban a vonatkozásban, hogy mennyiségben voltakép egy hosszabb cikknél nem több egyik sem, ellenben minőségét tekintve, mind a kettőről azt mondanám, hogy nyugodtan tűzbe lökném mellettük a magyar művészetről szóló ezeroldalas díszpéldányok kilencven százalékát.
Ennek a könyvnek, a Bálint Jenő Benedek Péterről írt könyvének nézőpontja az a biztos, vitát nem türő, egyedül helyes nézőpont, ahogy művészetről betük szólhatnak.
Ahogy az eredetiséget, ahogy a magyart és nem a magyaroskodást, egyszerűen, fejtegetésekkel takarékoskodva állítja elénk Bálint Jenő, a Benedek művészetében, ahogy magáról a művészről beszél, ahogy magát a művészt hagyja beszélni sajátmagáról és művészetéről, erről azt mondanám, hogy ez iskolakönyvbe volna való. Vagy ez volna való iskolakönyvekbe.
Mert ez az, ami nem változhat, amire minden jelenségnek a magyarázatát föl lehet fűzni, amire egyetlenül lehet fölfűzni a művészet minden jelenségének a magyarázatát.
Ehhez a könyvhöz, hogy bárki élvezhesse és megérthesse minden sorát, nem kell különleges műértés, előtanulmány, ez a könyv póz nélkül azt mondja el a szinekkel és vonalakkal ábrázolt szépről és különösről az életben, ami a világ bármi helyén kivirágzott művészetről áll és egyetlen törvénykép áll.
Benedek Péter azt mondja, hogy: ő az embereknek ecsetjével furcsa, mulatságos és megindító dolgokat akar ábrázolni.
Nem teszi hozzá, hogy a haza dicsőségére, a magyar szépségek dicséretére, mert ez olyan természetes, hogy csak az ronthatja le, ha készakartan a haza dicsőségét és a magyar szépségek dícséretét erőszakolná magára, a spontán emberi megnyilatkozási vágy előtt, mint valami magasztos jármot, de mégis jármot, valamire, aminek a minden járomtól való szabadsága az egyetlen értéke és lényege.
Nos ennek a kis könyvnek a mottója, Bálint Jenőtől, a művész ezen fölfogásának igenlése.
Ezért siker és igazi érték ez az egyszerű, nagyon ízléses kicsi könyv a magyar művészet dícsérete és megismertetése számára, jó pár száz ötkilós díszművet árnyékban hagyva.
