DÉRY TIBOR: FARKAS
DÉRY TIBOR: FARKAS
Lágyan dereng már a messzi csúcsok körül,
már az első hajnali fuvallat zihálva
lefordul a vasravert völgy fölé s a vad ezüst
fenyők zúgva lövöldöznek nyilaikkal
a fűben lapuló
farkasra, az őszhomlokúra
már az első hajnali fuvallat zihálva
lefordul a vasravert völgy fölé s a vad ezüst
fenyők zúgva lövöldöznek nyilaikkal
a fűben lapuló
farkasra, az őszhomlokúra
már felröppennek a lomb közül a madarak
bomló csokrai s a sötétség bozótjából
im, égő torkát tátva kitör a nap és hosszú
sörényét megrázva széttekint: ott lenn
négy lábát megveti
s üvöltve köszönti őt a farkas
bomló csokrai s a sötétség bozótjából
im, égő torkát tátva kitör a nap és hosszú
sörényét megrázva széttekint: ott lenn
négy lábát megveti
s üvöltve köszönti őt a farkas
s most leszegzett fejjel loholva megindul
alatta, az úton, mely a magányba vezet,
a csillagtalan térbe - oda, hol fáklya
nem világit, csont nem zörög, elfagy a virág
s a szabad mezőnyön
süketen fujnak a híg szelek.
alatta, az úton, mely a magányba vezet,
a csillagtalan térbe - oda, hol fáklya
nem világit, csont nem zörög, elfagy a virág
s a szabad mezőnyön
süketen fujnak a híg szelek.
Rohanj fölöttem, üvöltő égi társ
- te neveltél fel! - rohanj aranyszőrű anyám!
Ki csattogó fogakkal vivódom idelenn
s a tompa csordából magamat kimartam
most őszülő szüggyel
lankadtan ügetve fényedben
- te neveltél fel! - rohanj aranyszőrű anyám!
Ki csattogó fogakkal vivódom idelenn
s a tompa csordából magamat kimartam
most őszülő szüggyel
lankadtan ügetve fényedben
im elhagyom én is az átkozott vidéket,
mely dögszagon hizik s ebszivek lármájától
hangos, ahol az utolsó remény is
elbukott: az óllá szükült világot elhagyom,
nyüzsgő férgeinek
hadait elrúgva magamtól,
mely dögszagon hizik s ebszivek lármájától
hangos, ahol az utolsó remény is
elbukott: az óllá szükült világot elhagyom,
nyüzsgő férgeinek
hadait elrúgva magamtól,
most a szabadság hona felé tartok.
Homlokomon sebek vörös koszoruja
s meredező nyilakból nyakam körül
farkasörvemet csörgetem. - Sötét a világ.
Harapj a szivembe
anyám, innét kiváltani!
Homlokomon sebek vörös koszoruja
s meredező nyilakból nyakam körül
farkasörvemet csörgetem. - Sötét a világ.
Harapj a szivembe
anyám, innét kiváltani!
