DÉRY TIBOR: HAJNAL
DÉRY TIBOR: HAJNAL
Felemeli botját a vándor és vastag lábakkal
kifut az éjből. Sipkáját magas ivben
felhajitja a sötéten derengő mezőre.
A csucsokon
már sárgán forog a hajnali fény
kifut az éjből. Sipkáját magas ivben
felhajitja a sötéten derengő mezőre.
A csucsokon
már sárgán forog a hajnali fény
s éled és sustorog a felmerülő fü
s a föld örvendve melegszik. Oszlanak a felhők.
S ahol a sapka lassan forogva lehullt
egy felriadt bokrocska
zsémbesen leguggol, izgatottan
s a föld örvendve melegszik. Oszlanak a felhők.
S ahol a sapka lassan forogva lehullt
egy felriadt bokrocska
zsémbesen leguggol, izgatottan
zörög egy levél, ijedten ásit a fürj és felszáll
s duzzogva pusmog a szélben billenő lomb.
Világosodik már! S a szeliden zajongó táj mögött
felszáll a madárarcu
nap és hosszu szárnyai közé
s duzzogva pusmog a szélben billenő lomb.
Világosodik már! S a szeliden zajongó táj mögött
felszáll a madárarcu
nap és hosszu szárnyai közé
fogja a csipogó világot. No ballagj, kis vándor!
Csendesek még az utak. Borzong a meleg sziv.
A könnyü köd varázstavában uszik a vidék
lágyan himbálva
a zsibongó szürke habok között,
Csendesek még az utak. Borzong a meleg sziv.
A könnyü köd varázstavában uszik a vidék
lágyan himbálva
a zsibongó szürke habok között,
melyeket tünődve figyel a képzelet.
Nohát előre! Suhannak az árnyak:
Vastag lábakkal csoszog el köztük a vándor
sipkátlan feje fölött
a madarak forgó koszoruival
Nohát előre! Suhannak az árnyak:
Vastag lábakkal csoszog el köztük a vándor
sipkátlan feje fölött
a madarak forgó koszoruival
és kiált és ugrik a ködbe és bucsuzik
a régi világtól. Isten veled kis családom!
Isten veled, szerelmem! Isten veled esendő táj!
Dudol s kenyeret rágcsál
s elszáll a csirrenő fürj után.
a régi világtól. Isten veled kis családom!
Isten veled, szerelmem! Isten veled esendő táj!
Dudol s kenyeret rágcsál
s elszáll a csirrenő fürj után.
