ERDÉLYI JÓZSEF: DAL
ERDÉLYI JÓZSEF: DAL
Virágzik az akácerdő,
leng a tájon illatfelhő,
mézes illat, mámorító,
engem mégis szomorító.
leng a tájon illatfelhő,
mézes illat, mámorító,
engem mégis szomorító.
Ifju voltam, karom tártam,
egy gyönyörü tavaszt vártam,
egy világszép, nagy szerelmet,
érte minden veszedelmet.
egy gyönyörü tavaszt vártam,
egy világszép, nagy szerelmet,
érte minden veszedelmet.
S virágzott az akácerdő,
hömpölygött az illatfelhő,
mézes illat, mámorító,
engem mindig szomorító...
hömpölygött az illatfelhő,
mézes illat, mámorító,
engem mindig szomorító...
Akácerdő mért virágzik?
Az a csoda mért hiányzik? -
Hiányzik már, amíg élek,
nem gyógyítnak meg az évek.
Az a csoda mért hiányzik? -
Hiányzik már, amíg élek,
nem gyógyítnak meg az évek.
Akácvirág majd lehullik,
ez a nyár is majd elmúlik;
bús szívem is majd meggyógyul,
ha rá majd a halálhó hull.
ez a nyár is majd elmúlik;
bús szívem is majd meggyógyul,
ha rá majd a halálhó hull.
