4.
azt hittem ifjúságomon
leánynevetés és madárdal
száll át mint fényes buborék
s azt nézem oszlani az égen.
legboldogabb éjjein is
emlékeztem, emlékezni
próbáltam, mit vesztettem el?
mim hiányzott? mire vágytam?
milyen bokorrá, állattá
varázsolt titok várja hogy
életre hívja ölelésem?
láttam, pirulva s csaknem sírva
jött ki a kastély udvaráról
szitkok meleg hegével arcán
nehéz bajusza környékén egy
tétova gyáva mosoly ahogy
együgyű baját elbeszélte
pillanatra fölmerült egy
láng, mint kacsintás, majd víz alá
bukott dideregve újra, de
szívemen, éreztem, szívemen
egy percre átszaladt igéző
fényed bujkáló szabadság!