2.
2.
Künt a dülőúton megköpi tenyerét
a zsellér s mint hajós sötétlő tengeren
száll már igájával fekete idegen
dombokon, felette gyászoló sirályok
károgják hogy sose ér utja végére…
a zsellér s mint hajós sötétlő tengeren
száll már igájával fekete idegen
dombokon, felette gyászoló sirályok
károgják hogy sose ér utja végére…
Állj meg, reggeli nap! a dagadó égre
e szörnyű látomás induljon Keletről
hetyetted Nyugatra e kis halmok közül,
lássa őt a világ egyszer maga felett
vonulni mint sötét lelkiismeretet
e szörnyű látomás induljon Keletről
hetyetted Nyugatra e kis halmok közül,
lássa őt a világ egyszer maga felett
vonulni mint sötét lelkiismeretet
mint barbár átkokat nyögő kisértetet
amint sáros öklét arcától eltartva
megtörli homlokát a feltürt ingujjba
s halad fenyegetőn, komoran a felhők
közt előredűlve s átkozodva köpköd…
amint sáros öklét arcától eltartva
megtörli homlokát a feltürt ingujjba
s halad fenyegetőn, komoran a felhők
közt előredűlve s átkozodva köpköd…
