SÁRKÖZI GYÖRGY: A KÖZELEDŐ ESTHEZ
Melyekkel sompolyogva előjössz a hegyek mögül, –
Látom, amint az utcakövek közt barnán fölszivárogsz,
Amint a tetőkön csúszol, s tenyeremből magasra rebbensz.
Lompos farkaddal a kéményeket ledöntöd,
S bozontos tested dagad, dagad, dagad…
S már semmi sincs, csak te vagy – te vagy mindenütt.
Arcomban érzem lehelleted füstös tüzét,
S érzem szivemben csapkodva-dermesztve eleredni
Hideg esőjét a megsemmisülésnek.
Szomjas szerelmeim tebenned tikkadnak tovább,
Borús vágyakozásaim tebenned gomolyognak tovább…
Félek tőled, közeledő est, – álmatlanul kódorgó szörnyeteg!