FEKETE LAJOS: MILYEN EGYSZERŰ
FEKETE LAJOS: MILYEN EGYSZERŰ
Kik gyűrött éjtszakákat töltötök kártyatermekben,
nehézillatu szalónokban, tudjátok-e milyen egyszerű,
milyen egyszerű és milyen jó, – nehéz, poros nyári
lombokkal s kérődző békés állatokkal a koraestében
pihenni le. Nem párnák közé, nem kerevetre, nem is
szelid villanyfénnyel cifrázott szobában; de: – akárhol,
valami megbuvó sövény lába tövén, vagy egy nyári
munkában megrozzant szekeren, amit csendesen az udvar
egyik sarkába toltak. S aztán, – mig nehéz csókokkal
leterit az álom, a csodáktól szédült gyermek
ámulatával várni, lesni a kibuvó csillagok izenetét.
Félig álomban, félig ébren, mig szemeidre a csillagok
fénye porzik s egyszerre érzed, hogy a szikrázó csoda
egyre gyérebb, egyre fakulóbb, egyre fehérebb s aztán:
minden megbékélt, édes, boldog és meleg, mint a tej…
A hajnali kakasszó lobogó piros szalag, mit a csuhajos
szél hét faluról vigan idelenget.
S alig lehunyt szemed oly könnyen fölpattan, mint
elérett dió, hogyha földre pottyan. S az ég?… csodás
kék derengés. A csillagok egyre tünnek, a támadó nap
tüze süt az ereidben s fürgén talpra ugrasz;
pihent orcádra az első fáról egy marék harmatot szórsz;
a benned bujkáló dalnak öblös torkodon boldog útat
engedsz, majd fényes kaszát vetsz izmos vállaidra
s a hajnali dülőn úgy vágsz neki a széttárult határnak,
mint egy újraferesztett nagyerejü isten.
nehézillatu szalónokban, tudjátok-e milyen egyszerű,
milyen egyszerű és milyen jó, – nehéz, poros nyári
lombokkal s kérődző békés állatokkal a koraestében
pihenni le. Nem párnák közé, nem kerevetre, nem is
szelid villanyfénnyel cifrázott szobában; de: – akárhol,
valami megbuvó sövény lába tövén, vagy egy nyári
munkában megrozzant szekeren, amit csendesen az udvar
egyik sarkába toltak. S aztán, – mig nehéz csókokkal
leterit az álom, a csodáktól szédült gyermek
ámulatával várni, lesni a kibuvó csillagok izenetét.
Félig álomban, félig ébren, mig szemeidre a csillagok
fénye porzik s egyszerre érzed, hogy a szikrázó csoda
egyre gyérebb, egyre fakulóbb, egyre fehérebb s aztán:
minden megbékélt, édes, boldog és meleg, mint a tej…
A hajnali kakasszó lobogó piros szalag, mit a csuhajos
szél hét faluról vigan idelenget.
S alig lehunyt szemed oly könnyen fölpattan, mint
elérett dió, hogyha földre pottyan. S az ég?… csodás
kék derengés. A csillagok egyre tünnek, a támadó nap
tüze süt az ereidben s fürgén talpra ugrasz;
pihent orcádra az első fáról egy marék harmatot szórsz;
a benned bujkáló dalnak öblös torkodon boldog útat
engedsz, majd fényes kaszát vetsz izmos vállaidra
s a hajnali dülőn úgy vágsz neki a széttárult határnak,
mint egy újraferesztett nagyerejü isten.
