ILLYÉS GYULA: ESTI ZÁPOR
ILLYÉS GYULA: ESTI ZÁPOR
Zengett a gyors eső, dobolt
a bádog asztalon –
magamban ülve alkonyi
kocsma-eresz alól
nézem az udvaron vadul
szikrázó cseppeket,
a künnfeledt tálcákat és
vizesüvegeket
s ott egy vizespohárt… A víz
ím a zápor alatt
mint tenger zajlik, habjai
dühödten ránganak, –
a víz, e csöpp pohár ital
íme emlékezik
s őrjöngve mint az óceán
csapna az egekig –
nézem e vad pohárt s szívem
vonaglik titkosan
szűk öblein rejtelmesen
mély indulat suhan –
– milyen viharra vársz te szív
mire emlékezel,
kikre csapnál ki, gyors habod
kiket söpörne el,
magányodból mily távoli
testvér-sírás emel
gátat törni a lázadás
vad hörgéseivel,
milyen közösség hí, milyen
káromkodó moraj
üzen e percben, hogy vele
tajtékozva rohanj! –
– nézem e vad pohárt s elönt
zápor gyanánt meleg
harag s mint jégverés jön a
borús emlékezet
gyerekkorom mint felleg áll
felettem és szakad
sírás, szitok, jaj és velük
ősi panasz-szavak, –
kapnám kezembe villogó
fölindult szívemet
és nyujtanám magosra föl
köszöntő serleget
dícséretedre szép világ
ím itt a kóstoló
évszázadoknak erjedő
tűzétől fortyogó –
a bádog asztalon –
magamban ülve alkonyi
kocsma-eresz alól
nézem az udvaron vadul
szikrázó cseppeket,
a künnfeledt tálcákat és
vizesüvegeket
s ott egy vizespohárt… A víz
ím a zápor alatt
mint tenger zajlik, habjai
dühödten ránganak, –
a víz, e csöpp pohár ital
íme emlékezik
s őrjöngve mint az óceán
csapna az egekig –
nézem e vad pohárt s szívem
vonaglik titkosan
szűk öblein rejtelmesen
mély indulat suhan –
– milyen viharra vársz te szív
mire emlékezel,
kikre csapnál ki, gyors habod
kiket söpörne el,
magányodból mily távoli
testvér-sírás emel
gátat törni a lázadás
vad hörgéseivel,
milyen közösség hí, milyen
káromkodó moraj
üzen e percben, hogy vele
tajtékozva rohanj! –
– nézem e vad pohárt s elönt
zápor gyanánt meleg
harag s mint jégverés jön a
borús emlékezet
gyerekkorom mint felleg áll
felettem és szakad
sírás, szitok, jaj és velük
ősi panasz-szavak, –
kapnám kezembe villogó
fölindult szívemet
és nyujtanám magosra föl
köszöntő serleget
dícséretedre szép világ
ím itt a kóstoló
évszázadoknak erjedő
tűzétől fortyogó –
(ülök magamban, künt az est
a záporral szakad,
mint egy baráti hű kezet
szorítom tollamat
kapkodva mint midőn a szót
váratlan rémület
fojtja a szívbe és a jaj
az ujjakon remeg,
így fut kezem a papíron, –
sose látott barát!
halld meg, ki sorsom ismered,
a költő jajszavát!
hadd higyje ő, baráti kéz
fogadja majd kezét
s megérti, mit nem mondhat el
nem mondhat el beszéd!)
Ó szív dagadj te, telj, fogadd
a jajok özönét,
így csordulsz majd, ömölsz e bús
szomjas világra szét!
zokogva, forrva, ám vígan
mégis hogy keserű
tartalmad – hűs könnyebbülés! –
bukdácsolva kidűl…
a záporral szakad,
mint egy baráti hű kezet
szorítom tollamat
kapkodva mint midőn a szót
váratlan rémület
fojtja a szívbe és a jaj
az ujjakon remeg,
így fut kezem a papíron, –
sose látott barát!
halld meg, ki sorsom ismered,
a költő jajszavát!
hadd higyje ő, baráti kéz
fogadja majd kezét
s megérti, mit nem mondhat el
nem mondhat el beszéd!)
Ó szív dagadj te, telj, fogadd
a jajok özönét,
így csordulsz majd, ömölsz e bús
szomjas világra szét!
zokogva, forrva, ám vígan
mégis hogy keserű
tartalmad – hűs könnyebbülés! –
bukdácsolva kidűl…
