ERDÉLY JÓZSEF: KISBORJÚ
ERDÉLY JÓZSEF: KISBORJÚ
Borjút hoznak a falúról,
tarka kisbocit, szoposat. –
Ó hogy az út, a föld, a kő,
az ucca ketté nem hasad!
Keresztbe is hasadna tán,
az ucca szívtelen köve,
ha tudná: mit hoz faluról
a gazda lőcsös szekere.
tarka kisbocit, szoposat. –
Ó hogy az út, a föld, a kő,
az ucca ketté nem hasad!
Keresztbe is hasadna tán,
az ucca szívtelen köve,
ha tudná: mit hoz faluról
a gazda lőcsös szekere.
Gyenge kisborjú, álldogál
a derékban, fékkötele
az oldalcsőhöz köti őt,
s kilóg buksi, nehéz feje,
két hosszúpillás nagy szeme
bámul a városra bután.
Reggel talán még jót szopott,
azért nem bőg anyja után.
a derékban, fékkötele
az oldalcsőhöz köti őt,
s kilóg buksi, nehéz feje,
két hosszúpillás nagy szeme
bámul a városra bután.
Reggel talán még jót szopott,
azért nem bőg anyja után.
Rózsaszín orra harmatos…
Kissé megrázta a szekér, –
Nem messze megy már… Leteszik,
de vissza többé sose tér.
Ma reggel utolsót szopott,
még ma talán, vérét veszik,
felkoncolják s az emberek
ma-holnap már meg is eszik…
Kissé megrázta a szekér, –
Nem messze megy már… Leteszik,
de vissza többé sose tér.
Ma reggel utolsót szopott,
még ma talán, vérét veszik,
felkoncolják s az emberek
ma-holnap már meg is eszik…
Jó hogy nem tudja, oktalan,
tarka kisborjú, végzetét,
csak kilógatja buksiját,
s hordja nyugodt tekintetét,
megnyalja száját, mintha csak
érezné rajta a tejet…
Én látom a taglót csupán
göndörszőrű feje felett.
tarka kisborjú, végzetét,
csak kilógatja buksiját,
s hordja nyugodt tekintetét,
megnyalja száját, mintha csak
érezné rajta a tejet…
Én látom a taglót csupán
göndörszőrű feje felett.
Látom hogy áll, hogy megrogyik
erőtlen a két tömzsi térd,
szeme fényét a megtörőt, –
látom a kést, a vért, a vért,
mely a csatornán kiszalad
s néz a kék égre piroson,
s némán kiáltja: Istenem,
te láttad az én gyilkosom!…
erőtlen a két tömzsi térd,
szeme fényét a megtörőt, –
látom a kést, a vért, a vért,
mely a csatornán kiszalad
s néz a kék égre piroson,
s némán kiáltja: Istenem,
te láttad az én gyilkosom!…
