ERDÉLYI JÓZSEF: CÖLÖPVERŐK
ERDÉLYI JÓZSEF: CÖLÖPVERŐK
Zöld erdőben, zöld mezőben sétálgat egy páva,
kék a háta zöld a lába, aranyos a szárnya. –
Hitt az engem útitársul, el is megyek véle:
kis Árpádon nincsen olyan kislány, aki nekem kéne.
(Népdal)
kék a háta zöld a lába, aranyos a szárnya. –
Hitt az engem útitársul, el is megyek véle:
kis Árpádon nincsen olyan kislány, aki nekem kéne.
(Népdal)
Állt a vonat egy állomáson
s az ablak mellett álltam én,
egy nyári nap munkazajos,
napsugaras szép reggelén. –
Repülőhídat építettek,
verték le a cölöpöket,
lassú ütemre tépve szét
egy régi-régi éneket.
s az ablak mellett álltam én,
egy nyári nap munkazajos,
napsugaras szép reggelén. –
Repülőhídat építettek,
verték le a cölöpöket,
lassú ütemre tépve szét
egy régi-régi éneket.
Arról szólt az a régi ének,
hogy egy csudálatos madár,
zöld erdőben és zöld mezőben,
egy szomorú legényre vár
s készül a bús legény nagy útra,
indul világgá, az után
a zöld erdőben, zöld mezőben
sétáló kék madár után, –
hogy egy csudálatos madár,
zöld erdőben és zöld mezőben,
egy szomorú legényre vár
s készül a bús legény nagy útra,
indul világgá, az után
a zöld erdőben, zöld mezőben
sétáló kék madár után, –
mert falujában nincs olyan lány,
amilyen kéne őneki,
kiért az álmok madarát
világvégéig követi
s idegen földön hal meg inkább,
akárhol is az ég alatt,
erdőn-mezőn a vad világban,
de falujában nem marad…
amilyen kéne őneki,
kiért az álmok madarát
világvégéig követi
s idegen földön hal meg inkább,
akárhol is az ég alatt,
erdőn-mezőn a vad világban,
de falujában nem marad…
Ezt énekelték szakgatottan,
szakadtruhás napszámosok, –
egytől-egyik talán az én
édes hazámból származott,
felette is azt fútta anyja,
amit felettem az enyém,
csengett szavában arany szeretet,
zengett kék hit és zöld remény. –
szakadtruhás napszámosok, –
egytől-egyik talán az én
édes hazámból származott,
felette is azt fútta anyja,
amit felettem az enyém,
csengett szavában arany szeretet,
zengett kék hit és zöld remény. –
Kötél volt mindnyájuk kezében,
elénekelt egy ütemet,
egyszerre húzta, énekszóra
s elengedte a kötelet.
A fenyőszál fejére nyomban
ledobbant a nehéz sulyok
s újabb ütemre zendítettek
a kérgeskezű magyarok.
elénekelt egy ütemet,
egyszerre húzta, énekszóra
s elengedte a kötelet.
A fenyőszál fejére nyomban
ledobbant a nehéz sulyok
s újabb ütemre zendítettek
a kérgeskezű magyarok.
Húzták és engedték a sulykot,
zuhant az, mint egy vasököl,
mely lever minden büszke álmot,
minden szép reményt összetör, –
bús ütemekre tördeli
a régi-régi éneket,
munkás napokra zúzza szét
az éveket, az életet,
zuhant az, mint egy vasököl,
mely lever minden büszke álmot,
minden szép reményt összetör, –
bús ütemekre tördeli
a régi-régi éneket,
munkás napokra zúzza szét
az éveket, az életet,
De él és zeng a dal tovább,
önt a munkába új erőt,
tölti a bús szüneteket,
feledteti az unt időt,
míg zuhog és döng a sulyok,
mint lépő, óriási talp, –
mintha egy óriás dalolná
útjában azt az ősi dalt…
önt a munkába új erőt,
tölti a bús szüneteket,
feledteti az unt időt,
míg zuhog és döng a sulyok,
mint lépő, óriási talp, –
mintha egy óriás dalolná
útjában azt az ősi dalt…
