JUHÁSZ GYULA: MELANKÓLIA
JUHÁSZ GYULA: MELANKÓLIA
Mint a bűvös vesszőt vesztett varázsló,
Úgy révedek szét a tarlott világon,
Rossz álom kútjából az égre nézek,
A részvétlen és hűvös csillagokra.
Megborzadok magánytól, messzeségtől;
Magamtól s állok a múlás szelében:
A rémülettől nem tudok beszélni
S a félelemtől nem bírok dacolni.
A megrontó kivette szívemet
S egy könnyes, véres követ tett helyébe.
A kezem nyujtom kapkodón, hiába
S mindörökre elment kedv után
S úgy búcsuzom mindennap a világtól,
Hogy, jaj, holnap megint rá ébredek még,
Reménytelenség lett a végtelenség.
Úgy révedek szét a tarlott világon,
Rossz álom kútjából az égre nézek,
A részvétlen és hűvös csillagokra.
Megborzadok magánytól, messzeségtől;
Magamtól s állok a múlás szelében:
A rémülettől nem tudok beszélni
S a félelemtől nem bírok dacolni.
A megrontó kivette szívemet
S egy könnyes, véres követ tett helyébe.
A kezem nyujtom kapkodón, hiába
S mindörökre elment kedv után
S úgy búcsuzom mindennap a világtól,
Hogy, jaj, holnap megint rá ébredek még,
Reménytelenség lett a végtelenség.
