GELLÉRT OSZKÁR: FÉLBEMARADT VERSEK BESZÉLIK TITKUKAT
GELLÉRT OSZKÁR: FÉLBEMARADT VERSEK BESZÉLIK TITKUKAT
Velem úgy kezdődött hogy világos nappal belémkarolt
S már vitt is fütyörészve magával.
S már búgott a lift.
S már nyílt is az ajtó nesztelenül.
És akkor? És akkor: szórakozottan
Kesztyűs kezemre egy csókot ejtett
S a lépcsőházban: kintfelejtett.
S már vitt is fütyörészve magával.
S már búgott a lift.
S már nyílt is az ajtó nesztelenül.
És akkor? És akkor: szórakozottan
Kesztyűs kezemre egy csókot ejtett
S a lépcsőházban: kintfelejtett.
Velem úgy kezdett ki hogy magához hívott alkonyatra:
- Te leszel a legszebb minden kedvesem közt!
Leültetett. A szíve fölé nyúlt.
A tárcájából kivett egy hajfürtöt:
- Nincs még egy ilyen s többé sosem lesz!
Ajkával illette
És sírt.
És elküldött.
- Te leszel a legszebb minden kedvesem közt!
Leültetett. A szíve fölé nyúlt.
A tárcájából kivett egy hajfürtöt:
- Nincs még egy ilyen s többé sosem lesz!
Ajkával illette
És sírt.
És elküldött.
Engem egy tavaszi hajnal-órán
Csalt be magához s azóta itt tart.
Rámzárja az ajtót.
S hogy ki ne lássak,
Lehúzza az ablakok redőnyét.
Ölembe szór ezer virágot.
Aranyat, ékszert halomba hord.
De ujjal sem érint.
S jajongva ha kérdem:
«Mit akarsz, gazember?» -:
Néz némán s meredten.
S csak éjjente súgja:
- Most vesd le ruháid,
Most tárva az ablak:
A csillagoknak most megmutatlak.
Csalt be magához s azóta itt tart.
Rámzárja az ajtót.
S hogy ki ne lássak,
Lehúzza az ablakok redőnyét.
Ölembe szór ezer virágot.
Aranyat, ékszert halomba hord.
De ujjal sem érint.
S jajongva ha kérdem:
«Mit akarsz, gazember?» -:
Néz némán s meredten.
S csak éjjente súgja:
- Most vesd le ruháid,
Most tárva az ablak:
A csillagoknak most megmutatlak.
