GYÖRGY OSZKÁR: PARASZT-SZOBÁKBAN
GYÖRGY OSZKÁR: PARASZT-SZOBÁKBAN
Nyaranta, mióta házatlan csigákként vándorolunk,
parasztok üresen hagyott szobáiba költözünk
bitor csigákként idegen csigahéjba bújva s felöltve
más életek nyomait s köntösét, kikhez sose volt közünk.
parasztok üresen hagyott szobáiba költözünk
bitor csigákként idegen csigahéjba bújva s felöltve
más életek nyomait s köntösét, kikhez sose volt közünk.
Fekszünk meszelt falak között alacsony padmaly alatt
különös, kemény ágyakon, s körül mint furcsa állatok
új gazdájukat, idegen, zömök bútorok állnak körül s várják,
e messzi révedő szemből rájuk is sugarat hullatok.
különös, kemény ágyakon, s körül mint furcsa állatok
új gazdájukat, idegen, zömök bútorok állnak körül s várják,
e messzi révedő szemből rájuk is sugarat hullatok.
Esténként, mint gyerektől bámult füstös nagy bivaly,
sarkából barnáll a faragott nagy almáriom;
rajt vésett «Isten szeme» néz; más szekrény üvege alatt
holt csecsemő képe, menyekző, keresztelő, s tucatnyi lom.
sarkából barnáll a faragott nagy almáriom;
rajt vésett «Isten szeme» néz; más szekrény üvege alatt
holt csecsemő képe, menyekző, keresztelő, s tucatnyi lom.
S kikben már olykor esendő s elalkudott a hit
s halott elődöknek gyors életünkből szikrányi se jut:
a falakról kopottasan ránk néznek az ősök: az élet,
s mindig osztott s jutott mosolyával Krisztus is: az út!
s halott elődöknek gyors életünkből szikrányi se jut:
a falakról kopottasan ránk néznek az ősök: az élet,
s mindig osztott s jutott mosolyával Krisztus is: az út!
S este a hold bűvös köpenyében, délben a nap aranyában
s reggel ragyogó daliákként hegyek néznek be ránk
s a nap szeme époly sápadtan leli arcunk, mint a holdé,
ha későn benéz s látja pállott, fetrengett nyoszolyánk.
s reggel ragyogó daliákként hegyek néznek be ránk
s a nap szeme époly sápadtan leli arcunk, mint a holdé,
ha későn benéz s látja pállott, fetrengett nyoszolyánk.
Mert éjjel, mikor már régen horkol a gazda s a család
s lámpájuk: a nap kialudt, nekünk még ég a villany;
s reggel e nap fáklyáját nem látja hamvába hullt szemünk
s minden hogy sürög s a nap szekere illan.
s lámpájuk: a nap kialudt, nekünk még ég a villany;
s reggel e nap fáklyáját nem látja hamvába hullt szemünk
s minden hogy sürög s a nap szekere illan.
Bár e kopár szobákban öltnénk parasztok erős életét,
ha nem is ekével: szántani, vetni, hogy majd ha egy napon
az Úr elé állok: kérhessem jusson a siromnyi földet,
s vitathatatlan, örök lakásomul bizonnyal megkapom.
ha nem is ekével: szántani, vetni, hogy majd ha egy napon
az Úr elé állok: kérhessem jusson a siromnyi földet,
s vitathatatlan, örök lakásomul bizonnyal megkapom.
(Székesfehérvár)
