8.
8.
Este a szobámban. Kint kékesfekete ég, sok fénylő ponttal kihimezve. Nem részarányosan. Olyan mértani számítások szerint, melyeket nem ösmerek.
Florence a nyitott ablaknál ül, az egyetlen széken. Én a mellette álló ágyon. Haja fénylik a sötétben, mintha belülről ragyogna. Hogy símuljak hozzá szóban és vágyban?
- Látja azt a házsort odaát, szinte odasímulva a parthoz, belülről kivilágítva, mint valami nagy boldogságtól. Mert boldogság az, háznak lenni Salzburgban.
Nevet:
- Is every European so silly? Minden európai ilyen túlzott?
- Ha ilyen amerikai csodát érez maga mellett. Ó, Florence, bár annyira tudnám vinni, hogy túlzottságomból visszasugározzék magára valami! Bár hallana ki maga is, úgy mint én, hegedűszót ebből a tájból és viola di gambát, édes hangokat... egész Salzburg olyan, mint egy vonószenekarra írt kompozició és...
Florence a szavamba vág:
- Azt hiszi, hogy Mozart koponyája a szülőházában valódi? Én tudniillik nem hiszem. Egy ugyebár harminchatéves embernek abban az időben nem lehetett ilyen jó foga. Vagy már akkor is volt fogorvos?
Megsimogatom a kezét:
- Hadd nyugodjanak a holtak! - éneklik Don Juanban.
- Akkor maradjunk az élőknél! - mondja buzgón Florence. - Az élő Európa nem hagyja nyugodni a halott Európát. The living Europe sells the dead Europe to the foreigners. Az élő Európa eladja a halott Európát az idegeneknek. Nekünk amerikaiaknak.
- Florence, hogy érti ezt? Ha néhány műkincsünk, de még több öreg haszontalan limlom hülyén magas áron Amerikába...
- Nem, nem erről van szó. Gondolja meg: egész, de egész Európa nekünk amerikaiaknak nagy, igen nagy exposition, kiállítás sok, igen sok pavillonnal. Igen, tavaly ott voltam a philadelphiai világkiállításon, hiszen tudja? Ott mindenféle csodálatos dolgot mutattak: üzemben levő gépeket, mint minden expositionban, de azt is mutogatták, hogyan élnek a farmerek és a cowboyok és az indiánusok. Tudja már, mit akarok mondani? A cowboyok és az indiánusok és a farmerek úgy tettek, mintha maguk közt volnának, egész egyedül, és mintha mindig így élnének és nem is látnának bennünket, nézőket. De hiszen mégis csak láttak, és ezért nem is volt ez az ő életük. Így van ez itt is Európában, mindenütt, ahol apámmal voltam, két esztendő óta. Minden értünk volt itt...
- Az olasz fasiszták föllázadnak ez ellen...
- ...minden a big hotel volt with every comfort possible, nagy szálloda minden kényelemmel, igen. A sok alkalmazott értünk volt. És a sok európai vendég úgy tett, mintha önmagáért volna itt, pedig ők is csak értünk voltak itt...
- Florence, kegyetlenül túloz. Hisz Amerikában szolgálják ki legjobban a vevőket...
- Csak a nap egy bizonyos órájáig. Then commences every one's own private life. Akkor megkezdi mindenki a saját külön életét!
- Nálunk is, Florence, legfeljebb néhány tízezer ember van, aki abból él...
- But they made us believe that they rented all of the people for our own use. És aki elhiteti velünk, hogy bérbe vette számunkra a többieket is, az egész lakosságot.
- Ebből nem veszek észre semmit.
- Because you're a blind European. Mert maga egy vak európai.
- Szegények vagyunk, de büszkék vagyunk. Nem érzi bennünk a régi rasszok nemességét? Még akkor is, ha szétforgácsolódásunkban, sajátszerűségünkben egymás ellen dühöngünk, ősi nemes gyűlölet az oka.
- Tudja, mi az oka? Business jealousy, a konkurrencia irígysége. Egyik sajnálja a másiktól, hogy eladja magát nekünk.
- Hát nem bánom, Florence: eladja magát. Megengedem: mint valamikor a japán lányok, akik a Josivaraba mentek, hogy megkeressék ott a hozományukat. Utána pedig ők voltak a legtisztességesebb asszonyok.
- Maguk nem adják oda magukat becsületesen, mint a japán nők. But really - you only make believe. Maguk csak előkomédiáznak valamit.
Látom, hogy vereséget szenvedtem.
Szemfényvesztők vagyunk, igen, néha magam is érzem. Florence azt hiszi, hogy keresztüllát rajtunk. De mi kóklerek mélyen, lényünk legmélyén egy szent Grált őrzünk, melyet te, Florence, te édes, te szép, nem fogsz megpillantani soha.
De hogyha tudod, hogy én is szemfényvesztő vagyok, Florence, akkor eljátszom neked a szerelem szemfényvesztő játékát! Ösmered, Florence? Jeges forróságban bűvölöm eléd. Szellemem cigánykereket hány, kezem úgy tesz, mintha hazudni szeretne, de nem tud, szájam, mintha szégyelnie kellene remegését... Én, Európa, megbosszulom magam rajtad, Amerika!
Érzed, Florence?
