I.
I.
Terhes levegőben kezdődött meg a szabadkai honvéd keretgyakorlat.
Valahogy mindenki érezte azt, hogy az idei gyakorlat jellege komolyabb, mint az elmult éveké volt, hogy ez a gyakorlat nem lesz szórakozás, változatosság az alacsonyabb rangúak számára s vizsga a magasabb rangúaknak.
A közelgő komoly idők érzése itt is befészkelődött a lelkekbe. Természetesen itt egészségesebb talajra talált. Hiszen a tényleges katona ambiciója a háború. A békekatona foglalkozásai inkább sportjellegűek. A komoly munkára a háború nyujt alkalmat. Nagy hatáskör, a tekintély emelése a kaszárnyán kívül is. Óriási felelősség, az emberek élete-halála feletti szabad rendelkezés joga.
A háborúban fő a katona, minden katonai intézkedésre történik. Még a civil törvényeket is alárendelik a katonai intézkedéseknek.
Már régen várnak ők erre a hatalomra, hiszen felháborító, ami a képviselőházban folyik. Paktálnak a románokkal, így alázza meg magát és az országot még Tisza gróf is, aki egyedül tud imponálni politikusaink közül a katonáknak. Ő bátor, vakmerő, ha kell, ő civil létére is katonás jellem. És most mégis gyengének látszik:
Majd ha ők jönnek, meg fogják mutatni a civileknek, hogyan kellett volna csinálni a dolgokat bent és kint, hiszen már nincs tekintélye a monarchiának. Nevetségessé tették külföldön. Ujságaik nyiltan írják, hogy a monarchia beteg ember, mely a török birodalom után következik sorra.
Itt a tizenkettedik óra arra, hogy ők mentsék meg mindazt, ami még megmenthető. Erős kézzel, - nem gyáván megalkuvó politikával. Majd ők meg fogják mutatni, hogy az ország nem gyógyíthatatlan beteg, csak a béke vezetése rossz, pipogya. A magyar él és élni fog, amíg a döntő szót a magyar katona mondhatja ki.
A magyar katonaság vágyott a háborúra!
