II.
II.
Bátaszéknél terv szerint együtt van az ezred. Szép júliusi reggel köszönt a huszárokra. Sok száz honvédhuszár készíti lovát az úsztatásra.
Nem tréfa dolog ám átkelni a széles vizen Bátaszék-Baja között, bizony nagy ott a Duna. Sok olyan huszár van, sőt tiszt is, aki úszni sem tud. Sok dunántúli magyar fiú még nem is látott ilyen nagy vizet.
Mi tagadás benne, - legtöbben meg voltak szeppenve azon, hogy kis csónakokkal kell átkelniök a nagy vizen. Csónakokra kell ülni, mikor egyik-másik akkor fürdött utoljára, hogy a bába megmosta.
Öreg huszárok ismerték már az úsztatást, hiszen a mult években Drávapalkonyán is voltak úszógyakorlatok. Az újoncok nem tudják elképzelni: hogyan is lesz az az átúsztatás? Sokan nem is hitték, hogy a nagy híd mentén csakugyan át kell úszniuk. - Mi lesz a lovakkal, hiszen azok nem tudnak úszni?
Parancs értelmében már az este kiküldött járőrök összeszedték a közelben található kis csónakokat és a part kijelölt legalkalmasabb pontján csoportosították.
Az előkészített csónakokba hat-hat huszár belepakkolta a maga és lova felszerelését, azután ők maguk is a csónak fenekére telepedtek. A lovakon csak a kantár maradt. Mindkét oldalon három-három lovat vezetnek a parttól csupán pár lépésre úszó csónak oldalához. A evezőslegény, aki már civil életéből értett a csónak kormányzásához, a csónak farán áll, kormánylapáttal a kezében. Jólesően mosolyog, amikor civil foglalkozásában újra kiválhat. Talán éppen a Balaton hullámzó vize jelenik meg lelki szemei előtt és a csónakban ülő bajtársai helyett egy pajkos parasztlány kedves arcát látja?
A csónak lassan megindul a mélyebb víz felé, irányt véve a kijelölt helyétől jóval feljebb eső pontra. Számítani kell a víz sodrával, melyet még a pompásan úszó hat ló sem tud leküzdeni.
Amikor a lovak talajt vesztenek és úszni kezdenek, csak tágult orrlyukuk, magasra tartott fejük emlékszik ki a vízből. Prüszkölve vesznek egyenletes lélegzetet és a csónak oldalához keményen odaszorított fejükkel vontatják át a járművet a vízen. A kormányos feladata csupán az, hogy az irány betartására kényszerítse a derék állatokat.
Ez az átkelés kényelmes ugyan, de a módja lassú. Van aztán nagyobb, nehezebb csónak, vagy éppen úszózsákokból összerótt tutaj kerül elő, melyre fürgén pakkolják fel 20–25 lovas és ló felszerelését.
Az ilyen tutajt is úszó lovak vontatják át.
A visszamaradt meztelen huszárok nyergeletlen lovaikra pattannak. A ló fején levő kantár lovas és ló egyetlen felszerelése és ruházata. E vakmerőnek mondható vállalkozásra csak úszni tudóknak kell jelentkezniük.
A lovak eleinte riadoznak a víztől. A lovasoknak is élénkebben dobog a szívük. Szégyen volna valakinek, akiről tudják, hogy úszni tud, gyáván kivonni magát és az átkelés könnyebbik módját választani!
Végre megindulnak a lovak a legbátrabb után és lubickolva hatolnak mind mélyebbre és mélyebbre. Az elsők már talajt vesztettek és prüszkölve kezdenek úszni.
Faruk mélyebbre süllyed és a Duna vize szelíden emeli le lova hátáról a lovast.
A biztos üléstől megfosztott huszárok a ló mögött maradnak, balkezükkel a ló farkába kapaszkodnak, jobbkezükkel a kantárszárat fogják a ló hátán és a kívánt irányba terelik a nyugodtan úszó lovat.
Úszik az egész járőr, az egyenletesen úszó lovak prüszkölése messze elhallik a csendes, öreg Dunán.
Pompás kép a gyönyörűen úszó huszár-csoport. Az egyre kapaszkodó nap is kíváncsian mosolyog rájuk, mintha mondaná: - Mégis csak legszebb a magyar huszár!
Amint a lovak partot érnek, nyugodtan kapaszkodnak ki a szárazra. Megrázzák magukat és homokként pereg le róluk a víz. Nagyot nyujtózkodva, orrukat magasra tartva néznek aztán körül, mintha beszélgetnének.
Huszártett volt a Dunán való átkelés. Ezt csinálja utána Európa valamelyik lovassága! Ilyen bravúrra csak a cár kozákjai kaphatók még.
Már délre harangoznak Baján, mikor a tisztára mosott ezred bevonul a városba.
Itt jó elszállásolás jut ki a lovaknak. Jó gulyásleves várja a huszárokat. Halpaprikás a nagyvendéglő terraszán a jókedvű tiszteket.
Milyen kár is az, hogy mindez nem tart soká, holnap korán reggel már indulnak tovább.
